2012. január 23., hétfő

Emmanuel Mouret Magyarországra látogat




HAZÁNKBA LÁTOGAT EMMANUEL MOURET FRANCIA RENDEZŐ

A SZERELEM MŰVÉSZETE február 9-től a mozikban!


Emmanuel Mouret francia író-rendező legújabb alkotása, A SZERELEM MŰVÉSZETE című romantikus vígjáték magyarországi premierjére, Budapestre látogat. A párkapcsolatok természetét érzékenyen és szórakoztatóan boncolgató művész, Julie Depardieu mellett, filmjének főszereplője is.  A Locarno Nemzetközi Filmfesztivál, valamint a Montreal Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is meghívott alkotás február 9-től látható a hazai mozikban.






„Abban a pillanatban, amikor szerelmes lesz az ember, zene csendül a fülében, mindenkinek másféle muzsikaszó” – vallja A SZERELEM MŰVÉSZETE című filmben az író-rendező, Emmanuel Mouret, aki immáron többedik munkáját szenteli az emberi kapcsolatoknak, a szerelem kedves és szellemes ábrázolásának. „A filmet meghatározó pillanatok köré szerveztem, így egy kicsit olyan, mint egy novelláskötet. Több történet bukkan fel benne, melyek olykor keresztezik egymást vagy épp egymásba folynak. A különböző szituációk a vágy természetrajzával foglalkoznak, és egy bizonyos erkölcsi dilemmát vizsgálnak. A szereplőim szabadok akarnak lenni és szeretnék kielégíteni a vágyaikat, mindezt a legnagyobb nyitottsággal. Ez egyrészt nagyon izgató, másrészt nagyon szórakoztató, s mindeközben megengedi nekem, hogy úgy beszéljek erkölcsi kérdésekről, hogy közben nem moralizálok.” – nyilatkozta a rendező.






Emmanuel Mouret művei egyszerre elegánsan kifinomultak és karikírozottan őszinték, mintha Woody Allen találkozott volna Eric Rohmerrel. Egy korábbi alkotását, a Csak egy csók című filmet 2008-ban láthatta a magyar közönség.

A SZERELEM MŰVÉSZETE – amely az 'A' kategóriás Locarno Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint a szintén 'A' kategóriás Montreal Nemzetközi Filmfesztiválon is versenyprogramban szerepelt – február 9-étől látható a hazai mozikban.


magyar feliratos előzetes:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése