2021. május 11., kedd

The Father (Az apa) (2020) (Anthony Hopkins, Olivia Colman) – vélemény, (kritika)

Olyan filmet kapunk a „The Father (Az apa)” „személyében”, amivel „családi nézőpontból” láthatjuk a demencia témáját. Szinte mindegyikünk találkozott idős rokona kapcsán hasonló szituációval, és tudjuk, hogy enyhén szólva nem egyszerű a helyzet. A film a rendező, Florian Zeller saját színdarabja alapján készült, aminek ő írta a forgatókönyvét.


Köztudott, hogy az idő előrehaladtával romlik az egészségi állapotunk, csak az a kérdés, hogy a szellemi leépülés tünetei mikor jelentkeznek. A történet előrehaladtával jobban megismerjük a karakterek múltját, de ez nem egyszerű, hiszen amilyen nehéz látni a főszereplő mindennapi szenvedését, olyan nehéz követni, hogy mi történik vele. A helyzete pedig a körülötte lévők életét is nagyon megnehezíti. A látszólag még mindig életerős Anthony sokszor hangoztatja, hogy köszöni szépen, jól van, képes ellátni önmagát, nincs szüksége segítségére. Persze ezt a lánya,
Anne (Olivia Colman) másként látja, és próbál segíteni rajta, újabb gondozókat felvenni, amikor már nem tud eleget lenni az apja mellett.





A szellemi leépülés azonban az életerőt is elveszi és a hozzátartozók mindennapjait is legalább annyira megnyomorítja, mint a betegséggel élőét. Az idő előrehaladtával Anthony állapota romlik, arcokat, neveket, helyeket, dolgokat, fokozatosan mindent és mindenkit összekever, a végén pedig lassan önmagát is megkérdőjelezi. A történet pedig kor és drámai lesz, ami a nézőt is megterhelheti. Szerencsére jó színészeket láthatunk a főszerepekben, így könnyen beleélhetjük magunkat a történetbe. Anthony szerepében fantasztikus Anthony Hopkins. Azt mondom, hogy hiteles, de nincs összehasonlítási alapom, és remélem nem hamar lesz. Anne, a lánya karakterének nehézségeit Olivia Colman hűen adja vissza a nézőknek. Mindkettejük segítségével keresztülmegyünk mindenen amit beteg és családtag is átélhet, a végén pedig csak azt kívánjuk, hogy hasonló ne történjen velünk.


Zárásként megemlíteném, hogy amikor apa és lánya együtt mennek orvoshoz, Anthony még annyira épelméjű, hogy emlékszik a saját születési dátumára. Ekkor mondja, hogy 1937.12.31., péntek napon született. Valójában ez Anthony Hopkins születési dátuma.

Értékelés: 8 / 10

VIDEÓK

The Father (Az apa) (2020)

https://www.youtube.com/playlist?list=PLiZ0jejow-Lpt_mlNmur_lrWq_-zp16hz

Az apa (The Father) (2020) - magyar feliratos előzetes (Anthony Hopkins, Olivia Colman)

https://www.youtube.com/watch?v=Lr87-vToJWA&list=PLiZ0jejow-Lpt_mlNmur_lrWq_-zp16hz



Módosítás:

- magyar feliratos előzetes hozzáadása (2021.10.01., 12:47)

A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

The "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

A jogokat a forgalmazó, valamint a(z) Sony Pictures Classics, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!

The original rights of this movie is own by the distributor and / or Sony Pictures Classics, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!

A Cinema Moziklub összes fotó, video, hang anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2021

™ and © 2021 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the permission/contribution of Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

--------------------

Az apa, The Father, The Father Movie, The Father Film,

Florian Zeller,

Anthony Hopkins, Olivia Colman, Imogen Poots, Mark Gatiss, Olivia Williams, Rufus Sewell, Ayesha Dharker,

előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, official trailer, exclusive, exkluzív, clip, movie clip, film klip, így készült, kulisszák mögött, interjú, interview, összeállítás, featurette, extra, behind the scenes, making of, b roll,

drama, dementia, old age, aging, father and daughter,

demencia, időskor, öregedés, apa és lánya, megható film, megható dráma,

mozi, film, movie,

Cinema Moziklub,

#CinemaMoziklub #moziznijo #AzApa #TheFather #TheFatherMovie #TheFatherFilm #FlorianZeller #AnthonyHopkins #OliviaColman #ImogenPoots

#MarkGatiss #OliviaWilliams #RufusSewell #AyeshaDharker #drama #dementia #oldage #aging #FatherAndDaughter #demencia

#időskor #öregedés #ApaÉsLánya #MeghatóFilm #MeghatóDráma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése