2018. július 24., kedd

Mamma Mia! Here We Go Again (Sose hagyjuk ABBA) – vélemény, kritika

Komolyan, nem értem, hogy miért utálják, savazzák annyit az emberek. Nagyjából volt a helyzet a "Jurassic World 2." kapcsán. Mégis mire számít a közönség? Azt adja (mindkét), amire számítani lehet - könnyed kikapcsolódás, semmi több.


Igazság szerint ez nagyon is méltó folytatása a 10 évvel ezelőtti filmnek. Persze vannak benne logikai bukfencek és olyan visszatekintő részek (flashback), amiket néha nem kellett volna az adott módon bemutatva összekeverni a jelen idősíkjával, de ez van. A vége főcím alatti szóló zene közben előadott csoportos jelenetnek annyi értelme van, mint a "Gettómilliomos" végén a pályaudvaron a csoportos táncolásnak - szó szerint semmi. Jó, talán annyi, hogy "mindenki" elbúcsúzik, mert lényegében kb. ennyi volt, kész, vége.


Az idős szereplőkkel semmi gondom sincs, a fiatalokkal főleg. Mindegyikük a helyén van, hűen visszaadják az adott színész által bemutatott karakter lényegét. Mindegyik, ahogy a film egésze is nagyon picikét elgondolkodtat, mert hát nem fulladhat az egész 101%-ig, csak 99-ig kiszámítható giccses nyáladzásba a dalolászás mellett. Viszont, ami fontosabb, hogy a szeretni való, kedvelhető oldalát tulajdonságait jól kiemelik mindegyiküknek.

Nem mondom, hogy nagyon elmélyedtem mindhármójuk elemzésében, de úgy érzem, annak ellenére, hogy megpróbálták az idősebb főszereplők jelentőségéhez mérten a fiatal korosztályt hasonló mértékben bemutatni. Mindegyikük egyenlő módon kapott játékidőt, lehetőséget a kibontakozásra.


Ott van Lily James (fiatal Donna), aki abszolút a főszereplő, Amanda Seyfried (Sophie), vagyis a "lánya" mellett. Tűzről pattant, életrevaló, és a belső vívódások, szerelmek ellenére nagyon is határozott nő mindkettő, mondhatni anyja lánya.

A férje, Domonic Cooper (Sky) nem sok vizet zavar, hogy Cher (Ruby Sheridan) sem, de mivel már úgy ahogy foglalkoztak velük korábban, most is láthattunk előlük egy keveset. (Jó, a (déd)"nagymama" most tűnt fel először a képben, akár csak Andy Garcia (Fernando Cienfuegos), aki a nagyihoz hasonlóan abszolút kihagyható lett volna.






Viszont Donna barátnőitől, Tanya (Christine Baranski – Jessica Keenan Wynn) és Rosie (Julie Walters – Alexa Davies), legyen szó az idősebb vagy fiatalabb énjükről, ugyanazt kaptuk, amit eddig, ők sem okoztak meglepetést. Bár jóval többször mosolyogtattak meg, mint a srácok. Viszont volt két rész, amikor hangosan felnevettem, mert az eszméletlen jó kis poén volt. (Az egyik késői "vám / határőr" tiszt jelenet, (aki látta, érti). A másik egy beszélgetés, mikor a fiatal Rosie mond valamit.)






Aztán itt vannak nekünk a pasik / srácok. Pierce Brosnan (Sam), akit Jeremy Irvine formál meg. Stellan Skarsgard (Bill), a svéd félisten fiatalkori énjét Josh Dylan tárja elénk. Végül, de nem utolsó sorban Colin Firth ("Hős Bika (Head Banger)") fiatal énjét ügyetlen, vicces, bátortalan, de nagyon szerethető módon előadó Hugh Skinner is a helyén van.

Bár az a mennyiségű, meleg személyiség miatt reprezentált giccses szereplés, amit "Mr. Spontaneitás" bemutatott egy egész filmre elegendő lett volna, de ahogy egy barátom mondta, "pont ezért jó színész, mert ezt is jól el tudja játszani"; és igaza van. (Bár ezt más kapcsán említette, de mindegy.)








Ha feltétlenül sorrendet kellene felállítanom, akkor ezt mondanám:

Colin Firth (Harry)
Stellan Skarsgard (Bill)
Pierce Brosnan (Sam)



Josh Dylan (fiatal Bill)
Jeremy Irvine (fiatal Sam)
Hugh Skinner (fiatal Harry)




illetve

Lilly James (fiatal Donna)
Amanda Seyfried (Sophie)



továbbá

Tanya (Christine Baranski – Jessica Keenan Wynn)
Rosie (Julie Walters – Alexa Davies)



A film előtt gondolkodtam, hogy miért nem Jeremy lett a "fiatal Harry", mikor ő és Firth korábban a "The Railway Man (A háború démonjai)" c. filmben már együtt szerepeltek. Viszont most, hogy már láttam, azt kell mondanom, egyáltalán nem gond, mert Hugh könnyedén elevenítette meg a "szerény" személyét.


Egy jó kis eredet történet, ami eléggé foglalkozik a jelennel, nem ragad le túlságosan sehol sem. Persze ott van az, hogy kiszámítható, de Hollywood már csak ilyen.

Viszont ez a film szerintem nem csak bőven elegendő lezárása volt a történetnek, hanem egyébként is elég volt ennyi az ABBAhagyhatatlan "guilty pleaserue" filmből! – Zene, kis dráma, néha váratlan, de összességében kiszámítható helyzetek és poénok (a karakterek ismert személyisége miatt (is)), és sok ABBA dal, köztük jó pár új. Aki szerette az előző részt, ebben sem fog csalódni, aki pedig kihagyja mindkettőt bán hatja, mert vannak ezeknél sokkal rosszabb, és a "totális időpocsékolás" jelzőt jobban megérdemlő filmek is.

Kedvenc dalok a filmzene albumról:

1. When I Kissed the Teacher

3. One of Us

4. Waterloo

5. Why Did It Have to be Me?

10. Knowing Me, Knowing You

11. Angel Eyes

12. Mamma Mia


(17. Super Trouper)

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba - szinkronos előzetes #1




Mamma Mia! Sose hagyjuk abba - szinkronos előzetes #2



English videos

Universal Pictures (USA)

playlists


https://www.youtube.com/playlist?list=PLuq_rgCzEP_OiFjiT1nkGwC04Zd1895Ox



Közzétéve: 2018.07.24., 14:10

Módosítások: 2018.07.24., 14:31 (Kedvenc dalok)


A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2018.07.19. (July 19th, 2018)


A filmet ("Mamma Mia! Here We Go Again (Mamma Mia! Sose hagyjuk abba)" (2018)) Magyarországon a(z) UIP-Duna Film forgalmazza A jogokat a forgalmazó, valamint a(z) Universal Pictures, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!

This movie ("Mamma Mia! Here We Go Again (Mamma Mia! Sose hagyjuk abba)" (2018)) Hungarian distributor is UIP-Duna Film. The original rights of this movie is own by the distributor and / or Universal Pictures, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!

A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2018

™ and © 2018 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

--------------------

szereplő(k):

Amanda Seyfried (Sophie)
Andy Garcia (Fernando Cienfuegos)
Celia Imrie (Kancellár-helyettes)
Lily James (Donna fiatalon)
Alexa Davies (Rosie fiatalon)
Jessica Keenan (Tanya fiatalon)
Dominic Cooper (Sky)
Julie Walters (Rosie)
Christine Baranski (Tanya)
Hugh Skinner (Harry fiatalon)

Pierce Brosnan (Sam)
Omid Djalili (Görög tisztviselő)
Josh Dylan (Bill fiatalon)
Gerard Monaco (Alexio)
Anna Antoniades (Apollonia)
Jeremy Irvine (Sam fiatalon)
Panos Mouzourakis (Lazaros)
Maria Vacratsis (Sofia)
Naoko Mori (Yumiko)
Togo Igawa (Mr. Tatyama)

Colin Firth (Harry)
Anastasia Hille (Dr. Inge Horvath)
Stellan Skarsgård (Bill)
Susanne Barklund (Alma)
Cher (Ruby Sheridan)
Jonathan Goldsmith (Fernando testvére)

előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, filmklip, clip, official trailer, exclusive, exkluzív, így készült, kulisszák mögött, interjú, összeállítás, featurette, extra, behind the scenes, making of

ABBA, ABBA Songs, musical, guilty pleasure, guilty pleasure, summer movie, summer mia

film, movie

Cinema Moziklub

#CinemaMoziklub #MammaMia #MammaMiaMovie #MammaMia2 #HereWeGoAgain #SoseHagyjukAbba #MammaMiaHereWeGoAgain #MammaMiaSoseHagyjukAbba #ColinFirth #StellanSkarsgard

#PierceBrosnan #JoshDylan #JeremyIrvine #HughSkinner #LilyJames #AmandaSeyfried #ChristineBaranski #JulieWalters #JessicaKeenanWynn #AlexaDavies

#MerylStreep #ABBAhagyhatatlan #film #movie #ABBA #ABBAsongs #musical #FellGoodMovie #GuiltyPleasure #GuiltyPleasureMovie

1 megjegyzés: