Viharsarok (Land of Storms) - vélemény, (kritika)
"Megtalálni igazi önmagunkat olyan utazás, mely ismeretlen, ködös vidékre vezet - távol mindentől, amiben valaha hittünk." (Így kezdődik a szinopszis/tartalom leírása.)Igazság szerint nehéz írni a filmről, legalább annyira, mint beszélni az érzésekről. Persze lehet mondani, hogy ez "csak" egy film, de ez NEM igaz! Alapvetően szkeptikus vagyok sok mindennel, így a hazai filmiparral szemben is, mert a régieket lehet dicsérni, de azok kissé távol állnak tőlem - hiába van, hogy Scorsese is elismeri pl. Jancsó jelentőségét, munkásságát. Valami új és merész született, rendkívül kényes témákat felölelve, olyan bátor alkotók által, mint a film rendezője, Császi Ádám, és karaktereket alakító színészek.
Szabolcs (Sütő András Miklós) és Áron (Varga Ádám) |
Sajnos a korlátoltságom, az emberi mivoltunk miatt kénytelen vagyok jelzőkkel illetni ezt az alkotást, és mondhatom rá, hogy "magyar film" és / vagy "meleg film", de valójában ennél többről van szó. Ideje lenne mindenki számára elvonatkoztatni arról, hogy alapvetően a pénz és hatalom világában a fehér bőr és a keresztény, illetve az adott ország 'domináns' vallásának értékei számítanak. Mi NEM "csak" keresztények, melegek, heterók vagyunk, hanem elsősorban EMBEREK, érző lények! Így az, hogy a film középpontjában három homoszexuális fiatal srác látható, mondhatni "csak" egy dolog, részletkérdés, mert emberekről van szó, elvonatkoztatva attól, hogy kik és milyen szintű vonzalmat, érzelmeket éreznek egymás iránt. Ugyanakkor mégis a legfontosabb része a filmnek, hiszen, sajnos társadalmunk szerint ezen "szélsőséges" nézőpontból látjuk a filmet. Amennyiben valami már képes így, hasonló módon megközelíteni a filmet, tett egy lépést előre. Az pedig, hogy lehet valakit hibáztatni az érzéseiért és azért, amit erre hivatkozva tesz érdekes dolog, de ugyanakkor egyszerű a válasz, csak gondoljunk önmagunkra.
Persze rendkívül fontos, hogy... mondhatni meleg srácokról szól a film, de alapvetően a "gyengéd kötelékek" elképzelhetetlen bonyodalma bontakozik ki lelki szemeink előtt. Ez a tény talán alapjaiban változtatja meg a nézőpontunkat és másképp állunk hozzá, ha heterók vagyunk, de nem kellene, hogy így legyen attól függően kinek tartjuk magunkat, melyik vallással szimpatizálunk. Nem mondom, hogy alapvetően "coming out" típusú filmről van szó, de a karakterek saját útjainak, önmaguk legbelső valójának megtalálása közben elkerülhetetlen, hogy a "folyamat" részeként sor kerüljön erre. Legalább is közvetlen vagy közvetett környezetbe tartozó bizonyos személyekkel összefüggésben. Feltéve, ha a szereplők azt az utat választják, amit.
Bernard (Sebastian Urzendowsky), (11) és Szabolcs (Sütő András Miklós), (9) - középen |
Nehéz egy művészeti alkotásnál, hogy ne jelöljünk ki magunknak főszereplőt, akkor is, ha az alkotó(k) szándéka nem ez volt, mert talán maga a sztori követeli ki, akaratlanul is kínálja tálcán számunkra .Viszonylag hamar eldől, hogy Szabolcs számára tűrhetetlen lesz az a helyzet, ami közte és Bernard, illetve a csapat között kialakul. Így szinte lehetetlen a(z utált) focira, de leginkább 'valakire' koncentrálni és folytatni egy olyan életpályát, amit nem önmaga választott. Bár ettől függetlenül is előbb-utóbb válaszút elé, rosszabb helyzetbe kerülhetett volna, ha tovább marad külföldön. A helyzetet az is nehezíthette Szabi számára, hogy nem csak önmaga és (legalább is addig) a legjobb 'barátja', hanem a csapata közt is érzelmileg végletekig instabillá vált a helyzet, így talán a régóta érlelődő döntés kapcsán ez volt az utolsó csepp a pohárban. De mivel komplikáltak vagyunk, a döntéseinket megváltoztathatjuk erős érzelmi hatásra.
Szabolcs (Sütő András Miklós), Áron (Varga Ádám), Bernard (Sebastian Urzendowsky) |
Lassacskán körvonalazódik a helyzet, a két magyar srác között szükségszerűen kialakul valami, de (talán) más indíttatásból, mint ami lehetett volna Bernard mellett. Mindegyikük lassan enged fel, adja át magát a "csábításnak", hagyják önmagukat sodródni érzelmileg viharos lelki világukban testileg-lelkileg, hogy kikössenek valahol. Mivel három (fő)szereplőről van szó, így a rettenetesen nehezen felszínre törő tiszta és önzetlen érzelmek mellett az alapvető emóciók negatívjai is elég erősen megjelennek. Nehéz szavakat találni arra, amikor végre valamiféle módon, akár csak egy kis időre is rendeződni látszanak a dolgok, akkor a környezetünk közbeszól, és nem hagyja, hogy önmagunk legyünk, vagy az, akinek hittük magunkat, biztosnak képzelt lelki világunkban. Áron erősen vallásos családból származik, így talán számára lehet a nehezebb.
Szabolcs (Sütő András Miklós) |
Szabolcs (Sütő András Miklós) és Áron (Varga Ádám) |
Áron (Varga Ádám) és Szabolcs (Sütő András Miklós) |
A színházba járó közönségtől eltekintve talán a többség számára ismeretlen Börcsök Enikő (Áron anyja) és Horváth Lajos Ottó (Szabolcs apja), akikről szintén említést kell tenni, mert legalább annyira hatásos a rövid jelenlétük (Áron anyja talán kicsit többet látható), mint a gyerekeiket alakító színészeké.
Szabolcs (Sütő András Miklós) a kép bal sarkában, a háttérben Bernard (Sebastian Urzendowsky) |
Áron (Varga Ádám), Szabolcs (Sütő András Miklós), Bernard (Sebastian Urzendowsky) |
Még az sem vigasztal, hogy talán egy "belső utazás" végére értünk a karakterekkel együtt (feltéve, ha megközelítőleg is tudjuk miről van szó), vagy nélkülük, viszont ezt a filmet akkor is pusztán emberként, "címkék nélkül" kell megtekinteni, téma (szerelem, szeretet, kapcsolatok) közvetítésének módja ("meleg" főszereplők") ellenére. Aztán beszélni róla, mert ez nagyon fontos (lenne). A viharos mivoltának minden cseppjében szívvel-lélekkel átérezhető, ami nem egyszerű, de ugyanakkor pont ezért is lehetséges, és végül senki nem fogja megbánni, hogy megnézte.
Áron (Varga Ádám) |
Lehetséges önzés, féltékenység miatt a másiknak rosszat előidézni, miközben a szívünk választottjának sem okozunk sok jót és mégis mindezt szeretet címszó alatt tesszük??? Elítélhető valaki azért, mert a vallásba, karrierbe, családba kapaszkodik, mégis talán (kissé) kétségbe esetten és nem megfelelő érzelmi motiváció miatt tart ki a másik mellett, miközben mindezt jól látja és tisztában van az egész helyzettel, de megteszi azt, amit? De lehet semmiről sincs fogalma, és csak sodródik az árral, bár ezt igazából kétlem, de végül is mégis csak egy opció. A (fő)szereplők, egyike sem ítélhető el a saját érzelmei alapján meghozott döntések miatt, de a következményeket szeretteinkre való tekintet nélkül is vállalni kell, mert nem tudunk ellene tenni. Nehéz számukra hideg fejjel gondolkodni, miközben égnek a vágytól, hogy a másikkal legyenek. Sajnálatos módon, ott, olyan módon és környezetben, ahogy nekik kényelmes lenne, ami közel sem a legjobb döntés. De eltekintve Szabolcs (Sütő András Miklós), Áron (Varga Ádám) és Bernard (Sebastian Urzendowsky) 'hátterétől', mindegyik a maga határain belül elképesztően ragaszkodik és kitart a döntése, úgymond szíve választottja mellett, a zord körülmények ellenére is.
Áron (Varga Ádám), Szabolcs (Sütő András Miklós) |
A film 2007-es valós történetet dolgoz fel, de emellett önálló mozgóképi alkotás, mondhatni nagyrészt fikció. Így tehát annak ellenére, hogy szívszaggató módon természetes, életszerű és megható, sejteni lehet, hogy nem 'happy end' lesz a vége, hanem nagyon megrázó, szomorú, negatív befejezéssel zárul. Ez rendkívül jól kapcsolódik a valláshoz, ami áldás és átok is a (fő)szereplők életében egyszerre, de mégis, akár választásuk ellenére is, de jelen van. Megnyugtatásul mondom, hogy a finom, érzéki, majdnem kizárólag tettekkel (és képekkel) mesélő film közel sem ér annyira tragikus véget, mint az a sztori, amit a rendező az egész alapjául vett. Hiszen nem illene egy véres lezárás a többszörösen lírai nézőpontól bemutatott sztorihoz mégis eszméletlenül sokkoló a záró jelenet. A film végén, stáblista elején hallható zene hátborzongató, remekül társul a megrázó befejezéshez, és az utána hallható, mennydörgés, eső vihar hangjával. Sajnos, amennyiben valóba őszinték vagyunk, nem mondhatjuk, hogy bármilyen tett, vagy akár egy kiadós vihar elég ahhoz, hogy elmosson bizonyos gondolatokat, bűnöket, érzelmeket. Persze minden nézőpint kérdése, ahogy a vallás is, de akkor is, még a legmélyebb érzelmeink alapján hozott döntéseink által bekövetkezett végzetes kimenetelű tetteinket nem lehet megváltoztatni, a múltat visszahozni lehetetlen.
Attól eltekintve, hogy a film komoly, sikerült nagyon ügyesen beletenni egy-két megmosolyogtató és egy vicces jelenetet is.
A film angol nyelvű plakátja. - Áron (Varga Ádám), Szabolcs (Sütő András Miklós), Bernard (Sebastian Urzendowsky) |
Egyáltalán nem könnyű befogadni, feldolgozni, értelmezni a filmet. Azt sem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy ez valakin "segíteni" fog önmaga vagy az "előbújás / coming out", bármi más téren az elfogadás tekintetében csak saját maga, vagy akár családja, barátai számára, de legalább egy nagyon fontos kezdetet jelenthet. Az, hogy sok tekintetében nem kapunk konkrét magyarázatot, a szívünkre vagyunk hagyatkozva, mégis kifogástalan egységként áll össze az egész. Ez azért lehetséges, mert ami fontos nem feltétlenül kell látnunk, azt érezzük, szavak nélkül is képesek vagyunk kifejezni, akár egy pillantással, nézéssel! Mindenképpen nagyon egyén függő az, hogy ki milyen módon fogadja a filmet, de kétségtelen, hogy (érzelmileg) felkavaró, tettekre, beszélgetésre ösztönző, mély nyomot hagy a nézőben, mert nem csak meleg film, magyar film, de rendkívül fontos is a tartalma miatt!
Figyelem, SPOILER, az utolsó, záró bekezdés, személyes megjegyzés, a cselekmény egyes részletét tartalmazhatja!!! Megjegyzem nincs befolyással a film végét vagy a lényegét illetően, amennyiben elolvasod, ettől még nyugodtan meg lehet nézni.
Én személy szerint a film egy bizonyos részletét említeném meg. Van egy jelenet, amikor Áron a konyhában az édesanyjának készíti elő az ételt, az ételhordóból a tálcán lévő tányérra helyezi, de mielőtt bevinné neki a szobába, pár pillanat erejéig maga elé mered, csak néz a semmibe, aztán hirtelen elsírja magát. De másodpercek kérdése és 'magához tér', aztán beviszi az anyjának a tálcára előkészített ételt.
SPOILER vége.
Ezen késleltetés időtartamától függetlenül hasonló hatással volt rám a film! :( Az biztos, hogy a tartalma miatt nem fogom, mert szerintem nem lehet sokszor megnézni, de gondolkodom rajta, és próbálok mást is rávenni, rábeszélni, meggyőzni arról, hogy ezt LÁTNI KELL, mert úgymond "kötelező olvasmány", bármiféle módon is jellemezzük, 'címkézzük' fel.
(trailer with english subtitle)
Viharsarok - hivatalos előzetes -- Land of Storms - official trailer HD - 2014
https://www.youtube.com/watch?v=si7itudO7Mk&list=PLZt-fMg5pFwHR1EuXjtOkUhpyT1o6mOq6
https://www.youtube.com/watch?v=aGyBRwZ-AH4&list=PLZt-fMg5pFwHR1EuXjtOkUhpyT1o6mOq6
Land of Storms - official trailer HD - Viharsarok - előzetes - 2014
https://www.youtube.com/watch?v=P3f7wIoYISo
Viharsarok - A kulisszák mögött - Behind the scenes - 2014 - HD1080
https://www.youtube.com/watch?v=iQvSclLDojA
András és Ádám beavat minket abba, hogy milyen volt szerelmesnek lenni a vásznon, hogyan készültek a nagy fizikai és mentális kihívást jelentő szerepekre, és beszélnek arról is, hogy szerintük mi a film mondanivalója.
Land of Storms - Behind the scenes - András and Adám share their thoughts on how it was to fall in love in the movie, how they trained for the challenging part, and what do they think about the message of the movie.
Viharsarok (Land of Storms)
színes, magyar-német filmdráma, 115 perc, 2014 (16)
rendező: Császi Ádám
forgatókönyvíró: Szabó Iván, Császi Ádám
zeneszerző: Kalotás Csaba
operatőr: Rév Marcell
producer: Gyárfás Eszter, Petrányi Viktória
látványtervező: Takács Nóra
gyártásvezető: Naszódi Katalin
vágó: Hack Júlia, Kollányi Tamás
szereplő(k):
Sütő András Miklós (Szabolcs)
Varga Ádám (Áron)
Sebastian Urzendowsky (Bernard)
Téby Zita (Brigi)
Börcsök Enikő (Áron anyja)
Horváth Lajos Ottó (Szabolcs apja)
Uwe Lauer (Coach)
Fábián Szabolcs (Tomi)
Bemutató dátuma: 2014. március 20. (Forgalmazó: Cirko Film)
Tartalom / Synopsis:
Magyar / Hungarian
Megtalálni igazi önmagunkat olyan utazás, mely ismeretlen, ködös vidékre vezet - távol mindentől, amiben valaha hittünk. A Viharsarok című film a kamaszkor drámája: mozgalmas, érzelemmel telt története önmagukat kereső kamaszok felnőtté éréséről szól. Szabolcs Bernarddal együtt egy német futballcsapatban játszik. Szobatársak, legjobb barátok, elválaszthatatlanok. Egy vesztes mérkőzés és csúnya vita után Szabolcs átgondolja életét és hazamegy Magyarországra az egyszerűbb élet reményében. Azonban ez a magány nem tart sokáig. Hazatérése után hamarosan találkozik Áronnal és kölcsönös vonzódás alakul ki a fiúk között, amikor Szabolcsot váratlanul felhívja Bernard, hogy Magyarországra érkezett.
English
Best friends Szabolcs and Bernard are playing in the same German football team. After a lost game, Szabolcs decides to go home to Hungary where he meets another boy, Áron with whom they become lovers but soon Bernard comes after his friend.
The search for our true selves takes us to unknown territories – far away from everything we believed in. The movie is the drama of the search of sexual identity of three boys in their teenage years, a story of a sensual but fatal love triangle in the Hungarian Puszta. It is a real love story: it presents the intense, vibrating teenage emotions and revolting filtered by facing homosexuality. Szabolcs plays in a German football team, as does Bernard. They are roommates, best friends, inseparable. A lost match and an ugly argument make Szabolcs reconsider his life and go back to Hungary in hope for more simplicity. Yet his solitude does not last long. Soon after his arrival he meets Áron and a mutual attraction between the two boys develops when suddenly Szabolcs receives an unexpected phone call from Bernard: he has arrived to Hungary.
IMDb
http://www.imdb.com/title/tt2474310/
A magyar forgalmazó weboldala
http://www.cirkofilm.hu/
A Viharsarok hivatalos Facebook oldala (Land of Storms Official FB page)
https://www.facebook.com/landofstorms
A "Viharsarok (Land of Storms)" hivatalos, magyar filmplakátja. |
Fotó / Picture: Cirko Film, unafilm, M-Appeal, internet
A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 16 (sixteen)!
Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2014.03.20. (March 20th, 2014)
A filmet ("Viharsarok (Land of Storms)" (2014)), Magyarországon a(z) Cirko Film forgalmazza, a jogokat a(z) Cirko Film, valamint a(z) M-Appeal, Proton Cinema, Café Film, I'm Film, unafilm, TLA Releasing, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A fimmel kapcsolatos minden tartalom felhasználása kizárólag engedéllyel lehetséges!
This movie ("Viharsarok (Land of Storms)" (2014)), Hungarian distributor is Cirko Film! The original rights of this moive is own by Cirko Film and / or M-Appeal, Proton Cinema, Café Film, I'm Film, unafilm, TLA Releasing, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!
A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2010-2015
™ and © 2010–2015 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése