2018. április 10., kedd

I, Tonya (Én, Tonya) (2017) (Margot Robbie) - vélemény, (kritika)

Olyan, mint ha az életet nézném. Nyers, húsba vágó realitással mutatja be a film Tonya Harding (Margot Robbie) történetét. Kicsit eltér a szokásostól az alkotás dramaturgiája, de ez csak az elején furcsa, utána megszokja a néző, sőt, néha-néha picikét kizökkenti a megszokott ritmusból.


Még pozitív dolog az egészben, hogy a főszereplő szinte teljes történetét végig követhetjük, egészen kisgyermek korától kezdve ebben az ”életrajzi dráma” jelzővel is illethető műben. (Az, hogy ráaggatták egyes oldalak a vígjáték címkét, erős túlzás, hiába van benne pár megmosolyogtató pillanat.) Mégis, a szokatlan elbeszélésmód ellenére sem érezzük azt, hogy egy elnyújtott dokumentumfilmet néznénk.



A két órás teljes időtartama alatt sosem unatkozunk. Minden percben izzik a levegő, tele van feszültséggel, drámával, legfőképpen bizonyítási vággyal. Tonya mindenáron a legjobb akar lenni. De úgy érezzük, hogy édesanyja, LaVona Golden (Allison Janney) még inkább szeretné. Ezt szokatlan módszerekkel, brutálisan erős ráhatással próbálja elérni, nem ritkán megszégyenítve, lelkileg és fizikailag is megsértve lányát.

Valószínűleg szükségtelen különbséget tenni a két színésznő között, de szinte lehetetlen is lenne, mert egyszerűen mindketten tökéletesek a maguk szerepében, megérdemelten kaptak jelöléseket és díjakat.



Természetesen láthatunk szerelmi szálat is, a valóságnak megfelelően sminkelve az adott szereplőt, hiába néz ki borzalmasan Sebastian Stan (Jeff Gillooly) bajusszal. Ő is kiveszi a részét a drámából, ha nem lenne elég, hogy Tonya folyamatosan kapja a ”pofonokat” az élettől (és néha átvitt és szó szerint értve az anyjától is). Az önmagával valós küszködés erősen kihat a kapcsolatára, amit leginkább a ”se veled, se nélküled” módon lehet jellemezni. Valamiért mindig szükségük van egymásra, és csak a lelki erejükön, önuralmukon múlik, hogy mennyire kompromisszumkészek az adott élethelyzetben.




Az, hogy szüleink (jelen esetben csak az egyik), illetve életünk párja, saját belátása szerint nekünk a legjobbat akarja, attól még közel sem biztos, hogy nekünk jó lesz. A sorscsapások mellett, Tonya Harding (Margot Robbie) a heves személyiségével sem könnyíti meg az életét saját magának. Történjék bármi, akárki, akármit mondjon, akármennyire is inogjon meg, mindig önmaga marad, és sosem adja fel az álmát, mindvégig a tökéletesség lebeg a szeme előtt. Ez egyes jeleneteknél annyira félelmetesen jó, hogy azt gondoltam a ”Suicide Squad (Öngyilkos osztag)” c. filmből ”Harley Quinn” karaktere tekint vissza rám.



Megható, érzelmes, tanulságos, elgondolkodtató, és legfőképpen a teljesség érzésével járó, megrázó dráma a film. Az, hogy a látottakkal ellentétben a valóságban mi történt, talán sosem fogjuk megtudni, de ez nem is baj.

Megírva: 2018.04.10., 12:21

Módosítások:

2018.04.10., 15:06



A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2018.02.01. (February 1st, 2018)


A filmet ("I, Tonya (Én, Tonya)" (2017)) Magyarországon a(z) Vertigo Média forgalmazza, a jogokat a(z) Vertigo Média, valamint a(z) Neon Inc, Clubhouse Pictures (II), LuckyChap Entertainment, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!

This movie ("I, Tonya (Én, Tonya)" (2017)) Hungarian distributor is Vertigo Média. The original rights of this movie is own by Vertigo Média and / or Neon Inc, Clubhouse Pictures (II), LuckyChap Entertainment, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!

A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2018

™ and © 2018 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

--------------------

I Tonya, Én Tonya, Margot Robbie, Tonya Harding, Sebastian Stan, Jeff Gillooly, Allison Janney, LaVona Golden, Julianne Nicholson, Paul Walter Hauser, Bobby Cannavale, Bojana Novakovic, Jason Davis, Mea Allen

Caitlin Carver, Nancy Kerrigan

előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, filmklip, clip, official trailer, exclusive, exkluzív, így készült, kulisszák mögött, interjú, összeállítás, featurette, extra, behind the scenes, making of

igaz történet, életrajzi film, életrajzi dráma, korcsolya, korcsolyázó, műkorcsolyázó

drama, true story, based on true story, skating, skater, figure skater

mozi, film, movie

Cinema Moziklub,

#CinemaMoziklub #ITonya #ITonyaMovie #ÉnTonya #MargotRobbie #TonyaHarding #SebastianStan #AllisonJanney #CaitlinCarver #NancyKerrigan

#JulianneNicholson #PaulWalterHauser #BobbyCannavale #BojanaNovakovic #JasonDavis #MeaAllen #mozi #film #movie #drama

#MargotRobbieMovie #IgazTörténet #életrajzidráma #korcsolya #korcsolyázó #műkorcsolyázó #TrueStory #skating #skater #figureskater

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése