2019. április 7., vasárnap

Shazam! (Zachary Levi, Asher Angel, Jack Dylan Grazer, Mark Strong) – vélemény, (kritika)

Ú, mi ez, ki ez, eszik vagy isszák? Minek rágózik, nyomkodja mobilját vág hülyén vigyorgó pofát és szór villámokat a kezével? A francnak sem kell, köszi. Valamiért annyira unatkoztam, hogy megnéztem egy ”influenszer” (influencer) (rám ugyan nem hatnak az ilyen emberek), youtuber videóját, aki ott volt a londoni premieren. Nos, ha eltekintek a ”megjelenésétől” és attól, hogy az ilyen típusú önkifejezés enyhén szólva távol áll tőlem, csak a ”lényegre” fókuszálok, akkor szerencsével talán nem csak a bla bla megy, hanem az egész hátteréről, az eseményről is látok valamit, hogy milyen lehet ott lenni – sikerült.

Aztán láttam a ”Remember Sunday (Esze veszett szerelem)” c. romantikus drámát, dramedy-t (mivel ugye ”Rory Gilmore”, vagyis Alexis Bledel van benne). A bogárka a fülembe elültetve, akármennyire nem vonz a külsőségek alapján ez az egész, meg akartam nézni, így is lett. Kellemes meglepetés volt, de a bevezető után most végre firkantok pár sort a filmről is.


Szeretem kerülni a videó, és amennyiben tudom a fotó tartalmakat egyaránt, bár ez utóbbit nehéz, de sikerült megoldani. Szóval, nagyjából semmit nem tudtam az egészről, így beletelt jó pár percbe, míg az idő előrehaladtával körvonalazódtak a dolgok. Nem volt a szokásosnál lassabb, sőt unalmasabb folyamat sem, mivel a látottak lekötötték a figyelmem. Sokan nem olvasnak képregényeket, köztük én sem, így a dolgok közepébe vágva nehéz lenne megérteni mindent, tehát az elejétől kezdve láthattunk mindent. Megismerhettük a sztori negatív főszereplőjét Mark Strong (Dr. Thaddeus Sivana), és a főhősünk, Asher Angel [(Billy Batson) ---> Zachary Levi (Shazam)] útjának elejét. Maradva a DC Comics világánál, Wonder Woman (kritika: https://goo.gl/x3GQpp) és Aqauaman (kritika: http://tinyurl.com/AquamanKritikaDvdBDAjanlo) eredete picit részletesebben lett bemutatva, de jelen helyzetben akármelyik oldalt is nézzük a drámát mindkét szempontból a családi kötelék alapozza meg.

A kallódó tinédzser esetében annak hiánya, mivel nem tudja mi van a szüleivel, árván maradt, így egyik nevelőszülőtől a másikig szökik. A főgonoszunk számára kiskorában minden adott volt, főleg az anyagi háttér, de talán a legfontosabb, hiányzik, ez pedig a törődő szülői páros, mivel csak egy szigorú apa jut neki.


Akármennyire is izgalmasak és érdekesek az antihősök, mégis csak Billy a ”címszereplője” ezen történetnek, így emocionálisan is vele kapcsolatban jobban próbál hatni ránk a film. Ahogy egy barátom mondta (látatlanban), Mark Strong (Dr. Thaddeus Sivana) még a sz**ból is aranyat csinál, tehát nem csoda, hogy most is jó. A kopaszodó fej, a szemüveg, a teljes külső megjelenés, és persze a szokásos szinkronhang (illetve a sajátja, annak, aki eredeti nyelven nézi) mind hozzájárul egy sértődött, elhanyagolt, felnőttkorában is rendkívül dühös karakter hiteles megformálásához. De ugyanakkor mégsem különb, mint bárki más, hiszen picit lekezelően közelít mielőtt szépen kicsinálna valakit. Önmagában az, hogy gonosz, még nem jelent semmit, maga a körítés teszi egyedivé.




Billy Batson (Asher Angel) viszont szerintem kissé önmarcangoló és túlzóan távolságtartó, aminek a szülei, vagyis édesanyja hiánya a legfőbb oka. Nem tud beilleszkedni egyik nevelőszülő családjába sem, akármelyik államban is próbálnak neki helyet találni. Aztán egyszer csak jön egy fordulópont, olyan családba csöppen, ahol nem csak a nevelőszülők, hanem saját és nevelt gyermekeik (ő lesz az ötödik) nagyon-nagyon türelmesek, segítőkészek, sőt, nagyon is lazák, jó fejek. Mondhatni nagyon is szerető családi fészket biztosítanak a lurkóknak kiteljesedéshez és boldoguláshoz. Itt már elkezd olvadni a fagyos hangulat, és próbál beilleszkedni, de még picit tartózkodón áll hozzá az új környezetéhez.

A legkúlabb, mondhatni fej-fej mellett legjobb arc Shazam (Zachary Levi) mellett Freddy Freeman (Jack Dylan Grazer). Nem tudom honnan szedték elő, ki nyomta be casting kapcsán ezt a gyereket, de baromi hitelesen és szórakoztatóan adja elő a karakterét. Neki is időbe telik áttörni a barátja páncélját, de idővel egy hullámhosszon lesznek, és legjobb barátokká válnak. Persze az ismeretség kialakulásával járó szokásos konfliktusok, nézeteltérések előjönnek.


Aztán valamiért a minden varázslat eredendőjének és őrzőinek számító tanács utolsó tagjának ereje (vagy a varázsló maga?!) méltónak találja Billy Batson (Asher Angel) személyét és átruházza rá a hatalmát. Így létrejön a tinédzserből lett felnőtt, az egyik legviccesebb szuperhős, aki nem más, mint Shazam. Persze az új családhoz, sulihoz, és mindenhez való hozzászokás, úgy a felelősséggel járó szuper erő sem magától értetőd, bele kell jönni a használatába. Mivel Freddy nagy képregény rajongó, és ismeri az összes képességét és rejtett titkát, így Shazam nem éppen szerény személyén végig teszteli. A tanulás folyamata kapcsán pedig a humorbomba lelkes barátként rögzíti minden egyes esését, szerencsétlenkedését, és ezzel egyre népszerűvé válik a YouTube felületén, csak az iskolában marad lúzer.


Ja, elfelejtettem mondani, hogy a kis srác mankóval jár, de a bénaságát a tökéletes, lehengerlő humorával remekül ellensúlyozza. Bár a középiskola tele van nagyzoló, fájdalmasan buta, egoista zaklató tinikkel, bárhol is legyen az ember a világon, így ő lévén a gyenge, természetesen valamennyire áldozat lesz. (Legalább is a film végéig, de majd, ha eljutottak odáig, kiderül mire célzok. A stáblistát is tessék megvárni.)


Hiába sikerül kettejüknek ”kihasználni” a szuper erejét, ami viccesebbnél viccesebb helyzeteket eredményez, kissé eltávolodnak egymástól. Billy fejébe száll a dicsőség, és a spanja hiába ”népszerűsíti” őt, egy idő után elhanyagolva érzi magát. De ahogy ezen ellentét is megoldódik, úgy a család többi gyerekével is megtalálja a közös hangot, nem csak barátokká, hanem családdá kovácsolódnak össze.





Amit még egyaránt kedveltem Billy Batson (Asher Angel), valamint Shazam (Zachary Levi) és Freddy Freeman (Jack Dylan Grazer) karakterében, hogy mindegyik ”tipikus tinédzser”. Jó, oké, a filmplakáton, marketing anyagokon egy rágóból lufit fújó és közben mobilozó szuperhős van de akkor is. Nem az X, Y, Z generációk ”elvakult social media jelenlétét” kapjuk vissza hanem az előttük lévő nemzedék gyerekkorához hasonló korszakot.

Amikor menő dolog sört venni, majd kiköpni, mert rájövünk, hogy vacak íze van, aztán a legjobb barátunkkal inkább egy halom chips és kóla társaságában távozni a boltból, vagy éppen üdítőautomatát ”kifosztani”, ha már egyikük képes villámokat szórni az ujjával, kezével. De ezt is mind poénból, viccből. Azonban, ennek ellenére szerintem pont a napjaink fiataljai sosem fogják fel, értik meg, hogy milyen volt a suli után a többiekkel együtt tölteni az időt és nem otthon a gép előtt vagy a világot ignorálva az okos kütyübe bámulva kockulni.



Említettem, hogy nem nagyon ismertem a főszereplő eddigi pályafutását, főleg a sorozatát (Chuck), de szerintem Zachary Levi a lehető legjobb választás a szerepre. Bár ő 37 éves, Shazam nagyjából 30-32-nek néz ki, Billy pedig csak 14, teljesen hiteles, mint felnőtt testben létező tinédzser szuperhős. Az idő előrehaladtával a tanulás kapcsán nem csak a szuper ereje, hanem a jelleme is fejlődik, tehát szellemileg és fizikailag is megerősödik. Néha viszont azt éreztem, hogy az a lazaság és humor, ami a ”Villám újjú” karakterében megvan, az a tini énjéből hiányzik. Ezzel nem azt mondom, hogy Freddy elé sorolom, de egyes megnyilvánulásai, humorosnak szánt jelenetei számomra kevésbé vonzóak, míg a mankóval bicegő kis humor/energiabomba (a maga módján sokkal) inkább a helyén van.


Szóval, van itt minden tinédzserek felnövése, szülői dráma, varázslóvilág, különleges képességek elsajátítsa. Megtanulhatjuk, hogy az erő önmagában semmit nem érnek, ha nem támaszkodhatunk, fogadunk el segítséget a család, barátok részéről, és oszthatjuk meg velük mindezt, önmagunkat. Mindeközben arra is kapunk példát, hogy sokszor nem, de néha a türelem kifizetődő és aki a ”hét főbűn”, vagy csak személyes gyengeségünk kapcsán próbál ránk csapást mérni (az iskola falain kívül is), előbb utóbb rosszul jár. Az igazi hatalom nem az, ha tudunk repülni, villámokat szórni vagy akár megmenteni egy busznyi idegent a lezuhanástól, hanem ennél fontosabb érzelmek, a szeretet és barátság megosztása, egymást segítő önzetlen felhasználása.

Tehát, egy percig se kétkedj, hogy elvont, vagy túlzóan gagyi lesz a humor miatt, erről szó sincs, mert a DC Comics legviccesebb szuperhőse, és mankós jóbarátja garantáltan kikapcsol, elfeledteti a gondjaid és a végén alig várod, hogy folytatódjon a történet.

Shazam – 7.5-8/10



Magyar videók


SHAZAM! - Magyar szinkronos előzetes (12)



SHAZAM! - Ismerd meg Shazam!-ot featurette (12)


English videos

Warner Bros. Pictures (USA)


Warner Bros. Pictures (UK)


Official sites

https://www.facebook.com/ShazamMovie/

https://www.instagram.com/shazammovie/

https://twitter.com/ShazamMovie/

https://www.shazammovie.com/

Magyar weboldal

http://www.shazamafilm.com/





A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2019.04.04. (April 04th, 2019)

A filmet ("Aquaman" (2019)) Magyarországon a(z) InterCom forgalmazza A jogokat a forgalmazó, valamint a(z) DC Comics, DC Entertainment, Panoramic Pictures, Warner Bros., illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!

This movie ("Aquaman" (2019)) Hungarian distributor is InterCom. The original rights of this movie is own by the distributor and / or DC Comics, DC Entertainment, Panoramic Pictures, Warner Bros., and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!

A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2019

™ and © 2019 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

--------------------

Shazam, Shazam Movie, Shazam Film,  Zachary Levi, Asher Angel, Billy Batson, Jack Dylan Grazer, Freddy Freeman, Michelle Borth, Mark Strong, Thaddeus Sivana, Marta Milans, Meagan Good, Grace Fulton, Djimon Hounsou, Adam Brody

előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, filmklip, clip, official trailer, exclusive, exkluzív, így készült, kulisszák mögött, interjú, összeállítás, featurette, extra, behind the scenes, making of

képregény, képregény film, szuperhős, szuperhős film

DC Comics, DC Entertainment DC Movies, comics movie, superhero, superhero movie

mozi, film, movie


#CinemaMoziklub #moziznijo #Shazam #ShazamMovie #ShazamFilm #ZacharyLevi #AsherAngel #BillyBatson #JackDylanGrazer #FreddyFreeman

#MichelleBorth #MarkStrong #ThaddeusSivana #MartaMilans #MeaganGood #GraceFulton #DjimonHounsou #AdamBrody #DCComics #DCMovies

#comicsmovie #képregény #szuperhős #szuperhősfilm #superhero #superheromovie #képregényfilm #ZacharyLeviMovie #IMAX #4DX

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése