2012. június 15., péntek

Prometheus (Ridley Scott) - kritika (review)

Prometheus - kritika, vélemény

Nagy az elvárás a közönség részéről és teher az alkotókon folytatás, előzményfilm esetén. Ezt a problémakört talán még Lucas sem tudta maradéktalanul megoldani a Star Wars kapcsán. Ridley Scott már számtalanszor bizonyított, hogy a mások hibáinak elkövetése nélkül, sematikus rendezői és filmalkotási elemek nélkül képes létrehozni. Másrészt ott az elhanyagolhatatlan tény, hogy bizonyos idő elteltével teljesen más módon nevelkedett generációnak kell filmet készíteni, elvárásaiknak megfelelni, hiszen a filmeseknek – hiába több, Oscar-díjasok – meg kell élni valamiből, vászon elé kell csalogatni a nézőt.

Idris Elba (Janek) a Prometheus fedélzetén
A nyilatkozatok, pletykák ellenére, a Prometheus c. film teljesen megállja a helyét önmagában. Véleményem szerint nagyon nem sorolható be Ridley Scott eddigi munkái közé, mert nem kapcsolódik hozzá szervesen. Mindez annak ellenére helytálló nézőpont lehet, hogy valamilyen szinten „előzményfilm” címkével szándékoztak illetni. Ahhoz, hogy a DNS-ből hiányzó részt pótoljuk, nem kell szükségszerűen ragaszkodni az eredeti történetvilághoz, de elengedhetetlen, hogy új kérdések felvetése kapcsán is közelítsünk az alapvető célkitűzés irányába. Ez minden ember és a Prometheus legénysége számára is ugyanazt jelenti. Megválaszolni az alábbi kérdést: Miért?



A színészi játékra nagyon nem lehet kitérni, hiszen a sztorin túl alapvetően a látványra épít, hogy lenyűgözze a nézőt. Annak ellenére, hogy Ridley Scott egy interjúban említést tett, hogy egyik célja az lenne, finoman fogalmazva halálra rémítse a nézőt, akit inkább elgondolkodtat fajunk eredetével kapcsolatosan (összes) felmerülő kérdésen, amit specifikusan itt adott környezetbe helyezve lesznek esetlegesen megválaszolva, vagy nem. Nos, ez a hatás elmarad, de kapunk egy kis borzongást kb. az utolsó 10 percben. Ezt figyelembe véve valóban látványos, „Avatar szintű” technikai látványvilág határát súroló képek tárulnak elénk annak ellenére, hogy emberek keresik választ saját fajuk eredetével kapcsolatban.

Noomi Rapace (Elizabeth Shaw) - balra, Kate Dickie (Ford) - jobbra, Michael Fassbender (David) - a háttérben, középen

A Dél-Afrikai születési Meredith Vickers (Charlize Theron – akit nehezen tudnék elképzelni gyengéd törékeny nőként), valamint Elizabeth Shaw (Noomi Rapace – A millenium trilógia „tetovált lánya”), és David, az android robotot karakterét megformáló, legnehezebb szerepekben is remekelő Michael Fassbender emelhető ki leginkább a filmből, akik mellett megtalálhatóak a tipikus karakterek és hozzájuk passzoló színészek. Meredith ugye vezető szerepét tölti be, David az egyetlen, aki bele tartozik a képbe, de sem ember, se nem alien. Elizabeth Shaw és Charlie Holloway (Logan Marshall-Green) egy tudóst párt alkotva, tökéletesen kiegészítve egymást szinte már elvakultan hajszolva saját igazukat mennek a végtelenbe társaikkal együtt.

Logan Marshall-Green (Charlie Holloway), Noomi Rapace (Elizabeth Shaw), Michael Fassbender (David)
A film rettenetesen lassan, nyugodtan, de mégis élvezhető módon bontakozik ki, szemkápráztató látványvilágban, amit részben stúdióban vettek fel, illetve számítógéppel készítettek, de panaszra nem lehet okunk. Ez kissé párhuzamba hozható a természettel és az emberi türelemmel, mert nem mindenki, de sokan azonnal akarjuk a válaszokat, azonban nem tekinthetünk el attól, hogy emberek vagyunk és hibákat követünk el. Sajnos egy idegen bolygón – bár lényegében egy holdon játszódik a film – ez végzetes következményekkel járhat, amit mindenki másként értékel, növelve ezzel mindannyiuk halálozásának esélyét, anélkül, hogy egyetlen idegen élőlényt is találtak volna.

Michael Fassbender (David)

Külön szeretném kiemelni, hogy David (Michael Fassbender) karakterén keresztül remekül végig követhető az egész folyamat. Emberek alkották, saját maguk külsejével megegyező formába öntve ránk, törékeny és igen is félős élőlényekre sokban hasonlító és mégis nagyon különböző robotot. Ahogy ő alárendeli magát a Weyland vállalat (és az őket rávett tudósok által önző módon használó) által kitűzött céloknak és követi őket, úgy a többiek sem mondanak le arról, hogy maguk módján megtalálják a választ. Bár mi is hajlamosak vagyunk egymást felhasználni, önzőségünkből fakadóan, ezt könnyedén megteheti egy „robot is”, hiszen „csak” parancsot teljesít, utasításokat követ. Mindent figyelembe véve, nem egészen pontosan rajzolódik ki számomra, hogy mi teljesen a célja bizonyos lépéseivel. Lehet csak én nem látok bele egy android vagy a rendező fejébe.

Michael Fassbender (David)

Nem lehet kijelenteni, hogy maradnak lezáratlan kérdések, illetve határozott válaszokat kapunk, hiszen egy DNS minta és annál is nagyobb dolgok felfedezése, kérdések felvetése nem csak egy újabb folytatás, hanem bizonytalanságot eredményezhet. Ha visszaérünk a Földre, vagy a stáblista közben azon gondolkodunk, hogy ez csak egy film és nézőpont, megközelítés és ez által, lehetséges válasz volt, akkor számtalan lehetőség és veszély áll még előttünk. Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül kapunk maradéktalanul kielégítő választ mindenre, amit láttunk, viszont esetleg a film végén úgy tűnhet, hogy nincs teljesen veszve a reményt, mert valaki / valakik mégis tud(nak) valamit, amit mi nem. Az teljen biztos, hogy itt vallásnak helye nincs, minden teljesen tudományos alapon van figyelembe véve.

Charlize Theron (Meredith Vickers), Idris Elba (Janek) a Prometheus fedélzetén

Most megemlíthetnék pár alkotást, ami abszolút irreleváns lenne, a lényeg azonban az, hogy sikerült létrehozni, egy folytatásra építhető, újszerű gondolkodás, világkép felé nyitó filmet, ami túlmutat a végső határon és talán eljuttat minket a célunkhoz, megválaszolva kérdéseinket. Részletek és konkrétumok nélkül elmondható, hogy abszolút elképzelhető a Prometheus folytatása. Viszont ez talán a jelenlegi film elkészítésénél is nagyobb terhet jelent az alkotók rendezők számára. Egyrészt figyelembe kell venni a film befejezését, másrészt, hogy az alkotók közül – leginkább a rendező személyét figyelembe véve – ki hajlandó részt venni a folytatásba, útnak indulni az eddigieknél is elképzelhetetlenebb és hátborzongatóbb ismeretlenség, de izgalmas és valószínűleg érdekes világ felé.



Nem pörgős, de érdekes és látványos filmet kapunk, ha a Prometheus 3D változatára váltunk jegyet, és azok kivételével, akik nem vártak az eredeti „történet(ek)hez” rettenetesen szorosan kapcsolódó alkotást, nem fognak nagyot csalódni, sőt, elégedetten hagyhatják el a mozitermet.

Michael Fassbender (David)

Végezetül egy dolgot meg kell jegyeznem. Fogalmam sincs, hogy az előzetesek, hogyan készülnek, de tényként állíthatom, hogy a Prometheus c. film esetében sajnálatos módon elég spoiler-esre sikeredett. Én legalább 30-40 másodpercet kivágtam volna az előzetesekből. Mentségére legyen mondva, hogy jól lett megvágva az átlagosnál hosszabb és megjelent előzetesek közül az összes így, aki inkább a látványra koncentrál, és nem feltétlenül magyarázatokat keres, annak így is fog tartogatni meglepetést a film.

Michael Fassbender (David)


Képek (pictures): InterCom, 20th Century Fox


A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification": Not recommended under age 16 (sixteen).


Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2012.06.07. (June 07th, 2012)
A filmet (Prometheus, (2012)) Magyarországon a(z) InterCom forgalmazza, a jogokat a(z) "InterCom", valamint a(z) "20th Century Fox" illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása nem engedélyezett!

This movie (Prometheus, (2012)) Hungarian distributor is "InterCom". The original rights of this mive is own by "InterCom" and / or "20th Century Fox" or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!


A kritika minden esetben kizárólag az író véleményét mondja el. A kritika, bármely céllal történő további felhasználása kizárólag az írója előzetes hozzájárulásával lehetséges! – The reviews presents, showing exclusevly only just the author’s (writer’s) oppinion! The reviews any kind of additional use allowed only with the author’s contribution! All Rights Reserved! 2012 – Erno Szarka


A Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" 2012

™ and © 2010–2012 Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub és "Curacao86 blog"! Every other case, the sale, duplication, other transfer of this material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

2012. június 14., csütörtök

Jelenés Budapesten - Tom Felton filmje ősszel a magyar mozikban

Jelenés Budapesten


Varázsló volt, kísértett lett: Tom Felton, aki Draco Malfoyként vált világhírűvé, már felnőtt szerepet játszik. Egy Zola-regény, a Thérèse Raquin alapján készült misztikus thriller főszereplőjeként válik filmbeli felesége és annak szeretője áldozatává: hogy azután kísérteni kezdje őket. A többnyire gonosz figurákat játszó 25 éves szupersztár most Budapesten kísért: az 1860-as évek Párizsát a filmesek a pesti belvárosban építették újjá. Felton barna hajjal, kissé kopaszodón és holtsápadtra maszkírozva kezdte meg a magyarországi munkát, és a Twitteren közzétett üzenetei szerint nagyon tetszik neki a főváros. Pedig valószínűleg mostanában nincs sok kedve Twitterezni: az elmúlt napokban egy ismeretlen újra és újra megpróbált betörni a színész accountjára – de egy szupersztárnak manapság ezt el kell viselnie.



Tom Felton (The Apparition)



Felton igazi sztár, sőt, a Harry Potter-filmek főszereplői közül talán ő a legkeresettebb színész. Az utolsó Potter film óta ez a negyedik munkája, és a következő két évre másik háromra van már szerződése. Nemrég fejezte be a Jelenés (The Apparition, hazai bemutató: 2012 ősze) című horrorfilm forgatását is, melyben az Alkonyat-sorozatból ismert Ashley Green oldalán egy kísértetekkel kísérletező tudóst alakít.












Forrás / Source: IC Press


Fotó / Picture: IMP Awards, Mozinéző




Ezen bejegyzés közzétételekor, a film hivatalos, magyarországi korhatár besorolása, még nem történt meg, így az itt látható tartalmakat kizárólag 18 éven felüliek számára javasoljuk! A korhatár besorolást követően nem feltétlenül biztosítjuk ezen bejegyzés frissítését az aktuális tartalommal, azonban a korhatár besorolás időpontját követően a hivatalos jelzéssel ellátott anyagokat használjuk! - This film is not yet rated!




A filmet (Jelenés (The Apparition), (2012)), Magyarországon a(z) InterCom forgalmazza, a jogokat a(z) "InterCom", valamint a(z) "Warner Bros. Pictures", "Dark Castle Entertainment" illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása nem engedélyezett!


This movie  (Jelenés (The Apparition), (2012))  Hungarian distributor is "InterCom". The original rights of this mive is own by "InterCom" and / or   "Warner Bros. Pictures", "Dark Castle Entertainment" or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!






A Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" 2012

™ and © 2010–2012 Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub és "Curacao86 blog"! Every other case, the sale, duplication, other transfer of this material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

2012. június 12., kedd

Patkó Csenge a mikrofon előtt

Patkó Csenge a mikrofon előtt - Készül a Jégkorszak 4. szinkronja


A kismamutok előbb-utóbb nagyra nőnek. A Jégkorszak 4. – Vándorló kontinens (Ice Age 4. – Vándorló kontinens, hazai bemutató: július 5.) főhősei közt természetesen ott van mindenki, akit eddig megszerettek a Jégkorszak-rajongók, visszatér Sid, Motkány, Diego és Manny, de fontos szerepet kap egy kamaszmamut is: a 3. részben született Kisbarack. Neki a magyar változatban Patkó Csenge kölcsönzi a hangját – aki még maga is kiskamasz volt, amikor az első Jégkorszak-film a mozikba került.







Csenge édesapja az Első emelet frontembere, de már a saját jogán híres: és hírnevéhez hozzájárult jó néhány szinkronszerepe is, melyek közül valószínűleg a Jégkorszak 4.-ben való közreműködés az eddigi legfontosabb. A szerep súlyát az adja meg, hogy a lázadó kamaszmamut magyar hangját nem itthon választották ki, hanem a Los Angelesbe kiküldött hangminták alapján az eredeti film munkatársai döntöttek Csenge mellett.







– A Jégkorszak-ban Sid és a Motkány a kedvencem – vallotta be a felvételek szünetében Patkó Csenge. – tetszik, hogy az esetlenségük mellett mégis nagy szívük van.
Az ifjú színésznőnek szerencsére a saját figurája problémáit sem volt nehéz átélni:
– Úgy érzem, van közös bennem és Kisbarackban – mondta. – Ő is akaratos, lázadó, és folyton bizonyítani akar. Ebben azt hiszem, eléggé hasonlítok rá. És az sem zavar, hogy valószínűleg egy fél tonnával nehezebb nálam: hiszen a szerelem megszépít, és Kisbarack ebben a részben épp az első szerelemmel ismerkedik meg.







Miközben persze a jégkorszaki csorda többi tagja őrült kalandokon megy keresztül a jeges tengeren, kalózok, bálnák és ősszirének között.












Forrás / Source: IC Press

Fotó / Picture: InterCom



A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 6 éven aluliak számára nem ajánlott! - This film is rated at Hungary for not recommended age under 6 (six)!


A filmet (Jégkorszak 4. - Vándorló kontinens (Ice Age - Continental Drift), (2012)) Magyarországon a(z) InterCom forgalmazza, a jogokat a(z) "InterCom", valamint a(z) "20th Century Fox", "Blue Sky Studios" illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása nem engedélyezett!

This movie   (Jégkorszak 4. - Vándorló kontinens (Ice Age - Continental Drift), (2012))  Hungarian distributor is "InterCom". The original rights of this mive is own by "InterCom" and / or   "20th Century Fox", "Blue Sky Studios" or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!





A Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" 2012

™ and © 2010–2012 Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub és "Curacao86 blog"! Every other case, the sale, duplication, other transfer of this material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

2012. június 5., kedd

S.Ö.R. - Shakespeare Összes Rövidítve DVD


OLVASHATÓ S.Ö.R.

18 éves a nem komplett Kálloy Molnár, Kálid és Gáspár komplett Shakespeare-je

A napokban ünnepli a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve – című, rekeszizmokat nem kímélő színházi előadás magyar változata 18. „születésnapját”. Az 500. haza előadás alkalmából a Kálloy Molnár Péter által lefordított és átdolgozott darab könyv formában is megjelenik DVD melléklettel.

A Nem Komplett Shakespeare Művek, azaz Gáspár András, Kálid Artúr és Kálloy Molnár Péter két órába sűrített előadása – melyben az az Othello például rap-, a Téli rege opera-, a Titus Andronicus főzőműsor-változatban kerül színre – most ünnepli 18. születésnapját, s ebből azalkalmából a darab könyvalakban is megjelenik, hozzácsomagolt DVD-vel és ajándék poszterrel.
A könyv tartalmazza a darab teljes szövegét, továbbá a színházi előadásban nem látható, kimaradt jeleneteket. Emellett (ön)ironikus kommentek és egészségre áralmatlan színháztörténeti és egyéb adalékok, interjúk teszik majd még színesebbé. Meg persze számtalan fotó.
A könyvhöz csomagolt DVD-n a legendás előadás hét kamerával rögzített felvétele látható, ezerszer visszajátszhatóan, soha nem látott közelségből, komplett királydrámákat egyetlen pillanatba sűrítő gesztusokkal, és persze extra sok extrával. Egyebek közt belesünk a kulisszák mögé, interjút láthatunk a színészekkel, láthatunk alternatív imprókat, és 1994-es archív felvételket is. A kiadvány ráadásként egy posztert is tartalnaz, amelynek két oldala is van!







A S.Ö.R. KÖNYV+DVD a Parlando Kiadó gondozásában az Ünnepi Könyvhéten jelenik meg. 



Forrás / Source: Ristretto Distribution







A Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), engedélyhez kötött! – © Cinema Moziklub and Curacao86 blog 2012


™ and © 2010–2012 Cinema Moziklub and Curacao86 blog. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub and Curacao86 blog. Promotional use only. Sale, duplication, other transfer of this material or excerpts thereof, is strictly prohibited!