Azt hiszem 2017
tavaszán hallottam először erről, amikor Timothée Magyarországon
forgatott (The King, Netflix). Ezeket el kell olvasnom, még mielőtt bemutatják a
filmet, akkor is, ha itthon nem lesz látható, és a könyvek sem
elérhetőek magyarul. Valami hasonló volt az első gondolatom.
Azóta anyagi és személyes okok miatt halasztottam, sőt nem
sikerült elolvasnom a film előtt, de ha jól emlékszem már 2017.
szeptemberében megvettem mindkettőt. De mivel videó anyagot nem
néztem meg, ahogy sosem szoktam, így a maga módján mégis a
meglepetés volt.
Az igaz történet
ihlette film egy ”apa”, Steve Carell (David Sheff)* és ”fia”,
Timothée Chalamet (Nic Sheff) (Nicolas Eliot Sheff)** történetét
meséi el, ami a saját maguk által írt könyv alapján készült.
Nic több drogot is használt az elején, de később a metamfetamin
(”kristály”, ”kristálymeth”***) függője lett. Édesapja ,
illetve az egész családja pedig segíteni próbál neki. Mivel
mindkettejük él, így mondhatni a ”belehal a srác a drogozásba
vagy sem” kérdésre már meg is kaptuk a választ. De szoktam
mondani, hogy nem feltétlenül a végkifejlet, a cél, sok esetben
inkább a megtett ”út” fontosabb.
(*Sajnos Mr. Carell,
”Welcome to Marwen (Isten hozott Marwenben)” c. filmjének magyar
mozibemutatóját törölte a stúdió.
**Call Me by Your
Name (Szólíts a neveden) (2017) - Film + Könyv VÉLEMÉNY,
(kritika)
***Ebben a ”témában”
kiváló a ”Breaking Bad (Totál szívás)” c. sorozat Bryan
Cranston és Aaron Paul főszereplésével. Népszerűség
tekintetében a második helyen áll a Trónok harca mögött.)
A főszereplőkre és
a mellék karakterekre sem lehet panasz, mindegyiktől a szerepükhöz
elvárható mértékben van jelen, de leginkább mégis csak Nic
(Timothée Chalamet) és David (Steve Carell) személyére figyelünk.
Amikor még csak jelenetfotókat, az idő előrehaladtával az
interneten különböző filmes díjak kapcsán meglepődve láttam,
hogy Timothée csak ”mellékszereplő” kategóriában kapott
jelölést. Aztán filmnézés közben rájöttem, hogy miért. Az
apa, David jelenléte, Steve Carell megformálásában rendkívül
erőteljes. Azt, hogy ő vagy a fia, Nic van többet a vásznon,
illetve, hogy ki a ”fontosabb” vagy mennyire egyenrangúak,
felesleges gondolkodni.
Mindkettejükkel
könnyű azonosulni, átélni az idő előrehaladtával elvárható
és érthető mértékben változó érzelmi intenzitásuk. Aki látta
Timothée Chalamet (Nic Sheff) eddigi szerepeit, vagy akár csak a
”Call Me by Your Name (Szólíts a neveden)”** c. filmet, az jól
tudja, hogy megmosolyogtató és könnyfakasztó pillanatok
megteremtésére is könnyedén képes. A hangulatingadozások és
dühkitörések tűzdelte kilátástalan függőség megjelenítése
kapcsán a néző rezzenéstelen arccal követi végig amikor ő
látható. De igazából bármilyen jellemzés mindkettejükre igaz.
Csak annyi a különbség köztük, hogy két ellenpólusai a
történetnek. Az, hogy néha a reményvesztettség vagy az utolsó
szalmaszálba való délibáb szerűen kapaszkodás hozza őket
közelebb csak az élet adta szituációkon múlik.
Igazából a
mellékszerep mértékig teljes mértékben helyt áll Maura Tierney
(Karen Barbour) (”Vészhelyzet (E. R.)”, Abby Lockhart, (1999-2009)) és Amy Ryan (Vicki Sheff) is, akiket ugyan Steve
(David) és Tim (Nic) mellett jóval kevesebb ideig láthatunk. De
mivel nem csupán nő mindegyikük, hanem szerető, gondoskodó,
reményteli, és végletekig küzdő anya, így nagyon is kitesznek
magukért. Bizonyos pillanatokban ők jelentik azt a pluszt, amikor
már azt hinnék, hogy megtettünk mindent, de rámutatnak, hogy van
még tovább.
A film szerkezete az
elején picit furcsa volt számomra, hiszen elindult a jelenből,
majd ár perc után rögtön egy évet ugrott vissza. Aztán több
jelent is visszaemlékezés (”flashback”), emlékképekkel
tarkítva lett megszakítva. Néha nem igazán értettem, hogy egy
”keményebb popzenei szám” vagy adott párbeszéd miért fontos,
de kicsivel később értelmet nyert. Szóval, tessék türelmesen
várni, és figyelni, a végén minden puzzle darab a helyére kerül.
Itt most még kitérthetnék Nic (Timothée) családjának
szerkezetére, kuszaságára, de nem szeretnék apró és nagyobb
részleteket sem elárulni.
Jó, oké, még most
is élnek mindketten. De ”MIÉRT” lett függő Nick? Miért nem
tudta még korábban abbahagyni, elfogadni a segítséget az apjától,
a terápiás csoportoktól, a kórházaktól vagy akárkitől? Ezen
kérdéseke nincs válasz, de könnyedén rájöhet bárki a
megoldásra, csak nézzen önmagába.
Sok más szóhoz,
kifejezéshez hasonlóan a ”függőség” kapcsán is negatív
jelentéstartalom társul. Bármi kapcsán kialakulhat. Én például
film, sorozat, filmzene függő vagyok! De gumicukor és nachos chips
esetében sincs az a mennyiség, ami megakadályozhatna, hogy
rosszullétig fogyasszam őket. Valaki az olvasás, kondizás
(edzés), csoki, édesség, evés, ivás (akár alkohol), vagy
például a szex rabjává válik. Mitől függ, hogy valami
”szenvedély” vagy ”függőség”? Ez megint a mértékletesség,
az egyé, illetve környezetének (család, barátok, kollégák)
függvénye.
Viszont, aki
görcsösen, mondhatni betegesen ragaszkodik valamihez, azzal nem
csak nehéz szót érteni, de szinte lehetetlen kihívás változást
elérő segítség szintjén támogatást nyújtani. Mit jelent
egyáltalán az, hogy ”segítség”? Egy szó, mondat, jó tanács,
tett, akár egy mosoly, mikor válhat segítő, változást előidéző
tetté? Mikor jön el a fordulópont, mélypont, töréspont? Mi azon
időpont, helyzet, szituáció, amikor már teljességgel
visszafordíthatatlan az egyén vagy akár környezete, illetve a
viselkedése által számukra előidézett helyzet, károk
megjavítása, helyrehozása? Létezik olyan, hogy nincs tovább, a
függő személy és/vagy a családja is feladja?
Érdekes és talán
önmagában semmitmondónak tűnő kérdések ezek. De kérlek,
Kedves Olvasó/Néző, gondolj saját magadra, az életedre, és
máris értelmet nyer minden. Szokás mondani, hogy a ”remény hal
meg utoljára”, de ez talán nem mindig így van.
Előfordulhat valaha
az a helyzet, hogy egy szülő a saját vére, gyermeke kapcsán
feladja a reményt, többet ne segítsen neki, ne támogassa őt,
bármi történjék? Elképzelhető, hogy a végtelen szülői
szeretet évekig tartó támogatása az egyén erejének végéhez ér
és önmagának veszélyeztetése miatt feladja a küzdelmet? Mi van,
ha a gyermek helyett a szülővel történik valami és egy ártatlan,
fejlődő léleknek, személyiségnek kell hirtelen éveket ugrania
az ismeretlenbe és a támogatást nyújtó féllé válnia?
Mi van akkor, ha
valaki azt sem tudja, hogy az adott ”pótcselekvés” olyan
mértékben túlzássá vált, hogy nem csak a saját, hanem a
szerettei életét is veszélyezteti? Mi lehet eléggé nagy erő,
hogy észbe kapjon vagy feladja a függő? Létezik olyan pont,
ahonnan még van visszaút? Lehet bárki számára az öngyilkosság
megoldás?
Lehet egyáltalán a
”félelem” függője lenni, bármilyen helyzet kapcsán csupán
az ismeretlentől rettegésben élni? Szerintem igen. De konkrétumok
nélkül is mondhatni mindegy, hogy drogok, alkohol, élelmiszer,
vagy bármilyen kilátástalannak tűnő élethelyzet (pl.
munkanélküliség) kreálta félelem a függőség okozója! Csak
egyféle módon lehet változást elérni, akkor, ha a függő
személy ezt akarja. Amennyiben Ő képes megváltozni, úgy válnak
az addigi tettek valódi segítséggé, és nem vesznek a múlt
reménytelen próbálkozásává és fájdalmas emlékeivé.
Személyes, de
közvetett módon tudom, ha valaki akarja, meg tud változni. Viszont
közvetlen módon ezt számomra még nem sikerült elérnem. Viszont
konkrétumok említése nélkül is látható, hogy nem veszett el a
remény, hiszen itt vagyok, írok, akár elolvassa (és véleményezi,
megosztja, továbbadja ezt) vagy sem.
Szóval, Kedves
Olvasó / Néző, akármilyen problémák, akadályok állnak
előtted, NE ADD FEL! Ha tudsz, kérj SEGÍTSÉGet, mert néha a
legváratlanabb, legjelentéktelenebb apró tett formájában hozhat
fordulópontot egy másik személy.
Elgondolkodtató,
szomorú, felkavaró, megrázó, megható, sírós, küzdelemre
késztető, kitartásra biztató, igaz történet alapján készült
film, (”kötelező olvasmány”; méltatlanul mellőzött
alkotás). Lehet a könyv(ek) vagy ez a mozizás hozhat
fordulópontot, ébreszthet rá, hogy a szeretteid mennyi áldozatot
hoztak és neked sem kell nagy lépést megtenni, csak egyet, előre.
Aztán majd meglátod hogy alakulnak a dolgok a továbbiakban.
Bár mondhatni csak
”popzenei számok” hallhatóak benne, mégis egyes dallamok
képesek nagyon mélyre lehúzni a nézőt lelkileg, ahol személyes
emlékek, élmények felkaarása és a sírás (szinte)
elkerülhetetlen.
A film címe John
Lenon – Beautiful Boy c. zeneszámára utal, amit David Sheff
(Steve Carell) énekel a fia, Nic Sheff (Timothée Chalamet) számára.
Mivel egyikük által írt könyvet sem lapoztam még el, így nem
tudom, hogy ez csak a filmben látható vagy valóban megtörtént,
de mindenképpen utánajárok és későbbiekben az olvasás után
kiegészítem az írásom. (Érdekesség,
hogy a film zenéje világszerte csak ”digitális(an letölthető)
változatban” érhető el, fizikai formátumban (CD) nem jelent
meg!)
Beautiful Boy
(Csodálatos fiú) – 10/10
(A film
megtekintésének helye és ideje: 2018.01.18., 20:40-23:04;
Cineworld Stevenage, Egyesült Királyság (UK))
Official sites
https://www.facebook.com/beautifulboymovie/
https://www.instagram.com/beautifulboymovie/
https://twitter.com/beautifulboymov/
https://www.beautifulboy.movie/
https://www.instagram.com/tchalamet/
https://www.instagram.com/nic_sheff/
https://www.instagram.com/nic.sheff/
http://www.mozinet.hu/hu/filmjeink/film/147/csodalatos_fiu
--------------------
Soundtrack (Filmzene)
(76 minutes (1 hour 16 minutes))
Beautiful Boy (Original Motion Picture Soundtrack)
Spotify - https://tinyurl.com/y77z8loc
Deezer - https://tinyurl.com/ybx4o5c9
Google Play Store - https://tinyurl.com/yb2k2za2
iTunes - https://tinyurl.com/ycq7cy43
Info
http://www.warnerbrosrecords.com/news/beautiful-boy-original-motion-picture-soundtrack-available-now-33246
--------------------
Könyv (Book)
Amazon UK
"Apa"
David Sheff
Beautiful Boy: A Father's Journey Through His Son's Addiction
eredeti borító (original over)
papír kötés (paperback)
https://www.amazon.co.uk/Beautiful-Boy-Fathers-Journey-Addiction/dp/1847391613/
(megjelenés (release date): 2018.12.27.)
új, filmes borító (new, movie cover)
papír kötés (paperback)
https://www.amazon.co.uk/Beautiful-Boy-Fathers-Journey-Addiction/dp/1471177939/
----------
"Fia"
Nic Sheff
Tweak: Growing Up on Methamphetamines
eredeti borító (original over)
papír kötés (paperback)
https://www.amazon.co.uk/Tweak-Growing-Methamphetamines-Nic-Sheff/dp/1416972196/
(megjelenés (release date): 2018.12.27.)
új, filmes borító (new, movie cover)
papír kötés (paperback)
https://www.amazon.co.uk/Tweak-Growing-up-Crystal-Meth/dp/1471177947/
Csodálatos fiú (16) feliratos előzetes
Csodálatos fiú (16) Timothée Chalamet új filmje január 31-től a mozikban!
English videos (trailer, film clip, featurette, interviews)
Amazon Studios (USA)
Közzététel (pubslihed): 2019.01.25., 20:30
Módosítások (changes):
hivatalos és egyéb linkek, Netflix link - 2019.01.26., 16:36
"könyv megjelenés; kritika később" részek törölve - 2019.02.11., 15:12
Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2019.01.31. (January 31st, 2019)
Módosítások (changes):
hivatalos és egyéb linkek, Netflix link - 2019.01.26., 16:36
"könyv megjelenés; kritika később" részek törölve - 2019.02.11., 15:12
Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2019.01.31. (January 31st, 2019)
A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 16 (sixteen)!
A filmet ("Beautiful Boy (Csodálatos fiú)" (2018)) Magyarországon a(z) Mozinet forgalmazza. A jogokat a forgalmazó, valamint a(z) Amazon Studios, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!
This movie ("Beautiful Boy (Csodálatos fiú)" (2018)) Hungarian distributor is Mozinet. The original rights of this movie is own by the distributor and / or Amazon Studios, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!
A Cinema Moziklub összes fotó, video, hang anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2019
™ and © 2019 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!
--------------------
Beautiful Boy, Beautiful Boy Movie, Steve Carell, David Sheff, Timothée Chalamet, Nic Sheff, Maura Tierney, Christian Convery, Oakley Bull, Kaitlyn Dever, Amy Ryan
Stefanie Scott, Julian Works, Ricky Low, Marypat Farrell, Amy Forsyth, Andre Royo, Mandeiya Flory, Timothy Hutton, Jeff Adler, Edward Fletcher
előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, filmklip, clip, official trailer, exclusive, exkluzív, így készült, kulisszák mögött, interjú, összeállítás, featurette, extra, behind the scenes, making of
igaz történet,, igaz történet alapján megtörtént események alapján, metamfetamin, kristálymet, drogfüggőség
true stroy, incredibly true stroy, based on true story, drama, addiction, drugs, meth, crystalmeth, methamphetamine
mozi, film, movie
Cinema Moziklub,
#CinemaMoziklub #moziznijo #CsodálatosFiú #BeautifulBoy #BeautifulBoyMovie #SteveCarell #DavidSheff #TimothéeChalamet #TimotheeChalamet #NicSheff
#MauraTierney #KaitlynDever #AmyRyan #StefanieScott #JulianWorks #RickyLow #MarypatFarrell #AmyForsyth #AndreRoyo #TimothyHutton
#IgazTörténet #függőség #drogfüggőség #TrueStory #addiction #drugaddiction #BestMovie #MovieOfTheYear #MeghatóFilm ##CsodálatosFiúFilm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése