2013. január 24., csütörtök

Behind the camera - Dustin Hoffman

Dustin Hoffman a kamera mögött

Dustin Hoffman közel ötven éve tartozik a világ élvonalába: egyike a legtehetségesebb, legrutinosabb, legelismertebb színészeknek. Sokáig titkolta, hogy rendezőként is szeretné kipróbálni magát. A változást Ronald Harwood forgatókönyve hozta meg: a Kvartett - A nagy négyes olvastán Hoffman úgy érezte, képes belefogni első játékfilmjébe, mint rendező.




„Dustin évek óta szerette volna kipróbálni magát, jópárszor közel is került e vágyához – valószínűleg többször, mint ahány alkalomról tudomásom van.” - mondja Finola Dwyer. „A rendezés teljesen különbözik a színészkedéstől, ezért igazán biztosnak kellett lennünk abban, hogy készen áll a kihívásra.”
„Elmondtam Finolának, hogy érdekel a dolog, de nem adta nekem a munkát azonnal. Azt mondta azzal az új-zélandi akcentusával: Gondolkodom rajta.” - emlékszik Hoffman.




Már az első megbeszélések után világossá vált Dwyer számára, hogy Hoffman ugyanúgy látja a feladatot, mint ő. „Kezdettől fogva szinkronban voltunk. Dustin egészen egyedi perspektívákat mutatott, de mindig ugyanazon az ösvényen jártunk. Úgy gondolom, életének egy olyan szakaszában volt, hogy készen állt a munkára. Olyan csapatot akart összehozni, melynek tagjai tudnak egymással dolgozni, megadván a biztonságot és a támaszt azokon a területeken, ahol nincs otthon. Ő volt az első, aki jelzett, ha ilyesmi adódott.”

„Az első dolog, amit Dustin megosztott velem, hogy ő nem vizuális típus. Segítséget kért ezzel kapcsolatban. Tudta, hogyan kell eljátszani a film legkisebb részét is, és használta kivételes ösztöneit.” - mondja de Borman.




A rendezéssel kapcsolatban Hoffman elismerte, hogy egészen új látásmódra volt szüksége: „Úgy gondolom: azok a dolgok, amiket megtanultam, igazán gyermetegek voltak ahhoz képest, hogy mennyi időt töltöttem a kamera előtt. Fogalmam sem volt, hogy a producer és a rendező közelében elhelyezett gépnek köze nincs ahhoz, amit a vásznon látsz. Minden egy vonatszerencsétlenség utáni állapothoz fogható, folyamatosan! Megtanultam, min mentek keresztül. És minden egyes nap úgy kellett tenniük, mintha rendben mennének a dolgok, mert nem akartak téged is feszültté tenni. Nem te fejezed be a saját filmed, az fejez be téged. Nem hiszem, hogy zsigerileg megértettem volna mindezt, ha nem kerülök ebbe a pozícióba.”





„Ez egy új terület Hoffman számára, és azt hiszem, még mindig keresi a saját útját.” - mondja Maggie Smith. „De mindannyiunk számára élvezetes volt a forgatás, mert engem például soha életemben nem rendezett színész. Teljesen tisztában van a másik oldallal. Tudja, milyen hosszúnak tűnik a várakozás, mielőtt kezdhetnénk. Tudja, milyen az, hogy mikor végre vesszük a jelenetet, és valaki elveszíti a fonalat... Nagyon körültekintő volt ezzel kapcsolatban, megadta az időt mindenre.”

Connolly szerint: „Dustin briliáns rendező, mert briliáns színész, s ezért úgy rendez, mint egy színész. Tudja a gyenge pontjaidat, hogy mitől félsz, és sosem hagy lógni. Legtöbbünknek az a félelme, hogy hülyének nézik, olyat mond, amiben nem hisz igazán. Például, hogy úgy érzed, a szöveg illik a karakteredhez. Dustin magától észrevette, ha volt ilyen és minket megelőzve jelzett, szólt. Mert úgy gondolkodik és viselkedik, mint egy színész. Kiváltságos helyzet.”




„Vad.” - nevet Collings. „Egész éjjel dolgozott, ha akartuk. Ez adta az élvezetét a vele való munkának. Különbözik mindenkitől, mert tudja, hogyan kell minket addig piszkálni, míg talál egy kis lyukat, melyen át elérhet minket, mint színészeket.”

„Dustinnak több energiája van, mint nekünk összesen.” - mondja Dwyer. „Megállíthatatlan, olyan mint egy hurrikán.”




Courtenay egyetért: „A legtöbb Oxfordban vagy Cambridge-ben végzett rendezőnek intellektuálisabb szemszöge lehet, de Dustinra az aktív részvétel a jellemző. Nagyon specifikus feljegyzései vannak, erős a jelentek felépítésében. A mottója: „Ragadd meg és tedd igazzá.”






Forrás / Source - Fotó / Picture: ADS Service

A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2013.01.24. (January 24th, 2013)



A filmet ("Kvartett - A nagy négyes (Quartet)" (2012)), Magyarországon a(z) ADS Service forgalmazza, a jogokat a(z) ADS Service, valamint a(z) BBC Films, DCM Productions, Finola Dwyer Productions, Headline Pictures, Momentum Pictures, The Weinstein Company, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A fimmel kapcsolatos minden tartalom felhasználása kizárólag engedéllyel lehetséges!

This movie ("Kvartett - A nagy négyes (Quartet)" (2012)), Hungarian distributor is ADS Service. The original rights of this moive is own by ADS Service and / or BBC Films, DCM Productions, Finola Dwyer Productions, Headline Pictures, Momentum Pictures, The Weinstein Company, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!


A Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" 2012

™ and © 2010–2012 Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub and "Curacao86 blog"! Every other case, the sale, duplication, other transfer of this material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése