2013. január 23., szerda

Dustin Hoffman filmet rendez - Quartet

DUSTIN HOFFMAN FILMET RENDEZ

A Kvartett - A nagy négyes január 24-étől a hazai mozikban

Korunk egyik legnagyobb filmszínésze, az idén 76. születésnapját ünneplő, kétszeres Oscar-díjas Dustin Hoffman a napokban debütál rendezőként a hazai mozikban. Január 24-étől láthatja a közönség a Kvartett - A nagy négyes című humorral teli, szívet melengető vígjátékot, Maggie Smith-szel a főszerepben.




Ki tudja, Dustin Hoffman talán soha nem fog rendezésbe, ha a Szerelem második látásra forgatásán nem köt életre szóló barátságot a film operatőrével, John de Borman-nel, aki a közös munka alatt folyamatosan azt duruzsolta a fülébe, hogy mivel ismeri a színészség kvintesszenciáját, muszáj rendeznie. A kétszeres Oscar-díjas színész-óriás pedig pontosan fel tudja idézni azt a pillanatot, amikor John de Borman végül előállt a farbával: „Egyszer felhívott telefonon. Először boldog új évet kívánt, majd mintegy lezárásképp csak úgy mellékesen odavetette: Apropó, vállalhatnál egy szkriptet, amit én szeretnék fényképezni, és itt szeretném fényképezni, mert szeretem Londont, és van egy házunk itt.” Hoffman végül ráállt, hogy elolvassa a Ronald Harwood 1999-ben írt színdarabja, A nagy négyesből írt forgatókönyvet, ami nagy hatást gyakorolt rá: „Emlékszem, repülőn olvastam el és mikor befejeztem, a feleségem rám nézett, látta a könnyeimet, és megkérdezte, miért sírok. Annyit mondtam: Ezt muszáj elolvasnod! Sosem sírok mostanában; elég szigorú kritikus vagyok.”





Mikor megkezdődött a forgatás, Hoffman-nak bizony nem volt könnyű dolga a kamera másik végén. „Fogalmam sem volt, hogy a producer és a rendező közelében elhelyezett gépnek köze nincs ahhoz, amit a vásznon látsz.” – idézi fel élményeit, majd hozzáteszi:„Nem te fejezed be a saját filmed, az fejez be téged. Nem hiszem, hogy zsigerileg megértettem volna mindezt, ha nem kerülök ebbe a pozícióba.”Arról, hogy rendezőként hogy dolgozott Hoffman, a film egyik szereplője, Billy Connolly így mesél: „Dustin briliáns rendező, mert briliáns színész, s ezért úgy rendez, mint egy színész.”




A Kvartett - A nagy négyes-ben Jean (Maggie SmithHarry Potter-sorozat, Gosford Park) igazi dívaként érkezik aktuális fellépése színhelyére: az idős operaénekesek számára működtetett otthonba. Az intézmény lakói minden évben koncerttel ünneplik Verdi születésnapjának évfordulóját. Jean beköltözésével újra együtt a Rigoletto világhírű kvartettje, s így kézenfekvőnek tűnik, hogy összeálljanak a gálaestre s újra együtt előadják felejthetetlen produkciójukat. Az előkészületek állóvizét azonban jócskán felkavarja, hogy a múltból piszkos kis titkok és fájó sérelmek kerülnek napvilágra. A történet kapcsán Dustin Hoffman megjegyezte: „Ahogy öregszik a tested, egyre sebezhetőbbé válsz, de én mindig hittem, hogy a lelkem gazdagodhat.”





A Kvartett - A nagy négyes az év elején került az amerikai mozikba, s a Pi élete, A hobbit és A lehetetlen után a negyedik legnagyobb bevételt hozta, s az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Új-Zélandon is egyaránt nagy sikerrel játsszák.

Dustin Hoffman első rendezése január 24-étől feliratos és szinronizált változatban az ADS Service Kft. forgalmazásában egyaránt megtekinthető lesz a magyar mozikban.






Forrás / Source - Fotó / Picture: ADS Service



A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2013.01.24. (January 24th, 2013)



A filmet ("Kvartett - A nagy négyes (Quartet)" (2012)), Magyarországon a(z) ADS Service forgalmazza, a jogokat a(z) ADS Service, valamint a(z) BBC Films, DCM Productions, Finola Dwyer Productions, Headline Pictures, Momentum Pictures, The Weinstein Company, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A fimmel kapcsolatos minden tartalom felhasználása kizárólag engedéllyel lehetséges!

This movie ("Kvartett - A nagy négyes (Quartet)" (2012)), Hungarian distributor is ADS Service. The original rights of this moive is own by ADS Service and / or BBC Films, DCM Productions, Finola Dwyer Productions, Headline Pictures, Momentum Pictures, The Weinstein Company, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!


A Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" 2012

™ and © 2010–2012 Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub and "Curacao86 blog"! Every other case, the sale, duplication, other transfer of this material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése