2017. július 10., hétfő

Pókember: Hazatérés (Spider-Man: Homecoming) (2017) - vélemény, (kritika)

Pókember hazaért. – Az evolúció és az univerzum kikerülhetetlen törvényeit úgy látszik még Hollywood sem tudta áthágni, de legalább most felnőttek a feladathoz. Elmondom, hogy nem vagyok képregény(film) rajongó, nem olvastam egyet sem, és a jövőben sem fogok, szerintem. De attól függetlenül, hogy még sokan vannak így, bátran állíthatom, nem csak „napjaink nemzedéke”, hanem a hardcore fanok is mondhatni maradéktalanul elégedettek lehetnek a hálószövő legújabb kalandjaival.


Mindennek és mindenkinek végig kell menni a fejlődés útján, fel kell nőni, és a kikerülhetetlen akadályokat egyszerűen nem hagyhatjuk ki, mert az élet nem engedi. Bár a tinédzser élet legjavába csöppenünk, mikor betekintést nyerünk Pókember, vagyis Peter Parker (Tom Holland) életébe, de talán ez így van jól. Azt sem vitathatja senki, hogy az alkotók jól választottak főszereplőt, és a Sony is kicsit lazított a pókfonálon – a filmet a Marvel készítette, viszont ők forgalmazzák és továbbra is birtokolják a jogokat.



Tom Holland azt a belevaló, csibész tini karakter adja vissza nekünk amilyenek talán mi magunk is lehettünk fiatalon. Azt sem mondanám rá, hogy Peter személyisége túlságosan egoista lenne, hiszen egy 15 éves sráctól elvárható, hogy túltengjen benne az önbizalom. Néha sikerrel jár, máskor nem, de az álmait nem adja fel és mindig valami nagyobbra vágyik, hogy az egész részese legyen. Egész pontosan a Bosszúállók (Avengers) csapatának teljes értékű tagja. (A filmben Vasemberen kívül csak Amerika kapitány látható.)




Ebben Tony Stark „megakadályozza”, de pozitív szempontból, hiszen a kicsit atyáskodó, de mégis karakteréhez hű szerepben Robert Downey Jr. Olyan könnyedén töri meg a film tempóját, hogy fel sem tűnik. Néha a szokásos módon vicces, máskor (nagyon) szigorú, és képes nemet mondani, akkor is, ha ez Peter számára rendkívül kellemetlen.


Tom Holland és Peter Parker („Pókember”) szinte egye és ugyanaz a személy. Attól függetlenül, hogy nagyon kevesek ismerhetik a színészt a való életben, szerintem nehéz egy ilyen karaktert megjátszani. Gyanítom, hogy Tom sem egy ma született bárány és tanulmányi eredményeitől függetlenül mindig kapható egy kis csínytevésre. Egyszerűen tökéletesen adja vissza a „tipikus (amerikai) tinédzser” attitűdjét.



Mivel még fiatal, otthon lakik, May néni oltalmazó szárnyai alatt. Ő természetesen semmit nem tud az egészről és a széltől is óvja a fiút. Így természetes, hogy a srác mindent próbál titkolni előle, amíg csak lehet. Nem mondom, hogy Marisa Tomei volt a legjobb választás, de nem lóg ki az összképből.




Az viszont kellemes meglepetés volt, hogy több nemzetiségű, származású diák karaktert és egyéb mellékszereplőt láthatunk több-kevesebb ideig a filmvásznon. Közülük kiemelkedik Peter „szerelme”, aki egyértelműen nem tud semmit a srácról, érzelmeiről, vagy a Stark vállalatnál végzett „gyakornoki állásáról”. – De főhősünk legjobb barátja sem egy kisportolt személy, a suli egyik sportcsapatának kapitánya, hanem egyszerűen egy duci, ázsiai srác, aki legalább annyira, ha nem jobban „kocka”, mint Mr. Parker.



Az egyik legfontosabb újítása filmnek, hogy a főgonosz a kiszámíthatósága ellenére, mégis valamennyire kedvelhető, talán az alapvető motivációja miatt. Ezért pedig a zseniális Michael Keaton tehető "felelőssé". Természetesen most is a jó „elnyeri jutalmát”, a gonosz „méltó büntetését”, de egyik fontos szereplő sem hal meg, így az a gyanúm, hogy a történetben egy nagy meglepetést tartogató karakterrel még lesz dolgunk.





Azt is le merném fogadni, hogy a Sony és a Marvel sem adja fel az együttműködésüket és kaszálja el az újabb trilógiát, amit ezúttal be fognak fejezni. Mindannyiunknak már elegünk van a látványelemekkel teletűzdelt vackokból és a sorra elbaltázott adaptációkból. Viszont pesszimista szkeptikus nézőpontom ellenére is bátran állíthatom, hogy ez lett minden idők legjobb Pókember filmje.

A humor nincs eltúlozva, vannak benne apróságok, amikből lehet következtetni erre-arra, a karakterek a helyén vannak, a 3D hatás/látvány is pazar, és nagy eséllyel fogják újra feldolgozni. Szerintem legkésőbb akkor számíthatunk remake-re, ha Tom Holland eléri a filmben természetesen egy parányi szerep erejéig látható Stan Lee életkorát.


Aki pedig jót akar magának az maradjon bent a stáblista legvégéig, mert minden idők egyik legjobb bónusz jelentének lehet szemtanúja. Szívből bánhatja, aki ezt kihagyja.





A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2017.07.06. (July 06th, 2017)



A filmet ("Pókember - Hazatérés (Spider-Man: Homecoming)" (2017)) Magyarországon a(z) InterCom forgalmazza, a jogokat a(z) InterCom valamint a(z) Sony Pictures, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!

This movie ("Pókember - Hazatérés (Spider-Man: Homecoming)" (2017))  Hungarian distributor is InterCom. The original rights of this movie is own by InterCom and / or Sony Pictures, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!


A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2008-2017

™ and © 2008–2017 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!


----------------------------------------


Pókember - Hazatérés (Spider-Man: Homecoming, Stan Lee, Tom Holland, Peter Parker, Michael Keaton, Robert Downey Jr., Tony Stark, Iron Man, Marisa Tomei, Jon Favreau, Gwyneth Paltrow, Zendaya, Donald Glover, Jacob Batalon, Laura Harrier

Tony Revolori (Flash)
Bokeem Woodbine (Herman Schultz)
Tyne Daly (Anne Marie Hoag)
Abraham Attah (Abe)
Hannibal Buress (Wilson edző)
Kenneth Choi (Morita igazgató)
Selenic Leyva (Mrs. Warren)
Angourie Rice (Betty)
Martin Starr (Mr. Harrington)
Garcelle Beauvais (Doris Toomes)



előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, filmklip, clip, official trailer, exclusive, exkluzív, így készült, kulisszák mögött, interjú, összeállítás, featurette, extra, behind the scenes, making of,



képregény, képregény film, szuperhős

comics, comics movie, Marvel Comics, Marvel Movies, superhero, sci-fi


mozi, film, movie


Cinema Moziklub, InterCom, Sony Pictures, Marvel Studios



FacebookHASHTags

#CinemaMoziklub #Pókember #Hazatérés #PókemberHazatérés #SpiderMan #SpiderManHomecoming #PókemberFilm #SpiderManMovie #StanLee #PeterParker

#TomHolland #MichaelKeaton #RobertDowneyJr #TonyStark #IronMan #MarisaTomei #JonFavreau #GwynethPaltrow #Zendaya #JacobBatalon

#szuperhős #mozi #film #movie #IMAX #4DX #scifi #superhero #MarvelComics #MarvelMovies

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése