2011. július 5., kedd

Samsung notebook Series 3








Az élénk, fiatalos színekben kapható Samsung notebookok kijelzőkerete
minden korábbi modellénél vékonyabb


Budapest, 2011. július 5. – A Samsung Electronics hamarosan hazánkban is bemutatja legújabb notebookcsaládját, a Series 3-at. A Series 3 300V tagjai a legújabb, második generációs Intel® Core™ i5/i31 processzorokkal, előtelepített Windows® 7 Home Premium operációs rendszerrel és az újgenerációs NVIDIA GeForce videokártyával érkeznek.

Hatásos megjelenés

A modern, elsősorban fiataloknak szánt notebookok kijelzőkeretének vastagsága a korábbi modellekhez képest 55-60 százalékkal csökkent2, valamint az új készülékek elődeiknél könnyebbek is. A sorozat Magyarországon a fekete mellett a fiatalos narancssárga, továbbá ezüst és kék színekben is elérhető lesz.

A Series 3 egyedi kialakítása kiemelkedő teljesítménnyel párosul. A stílusos és elegáns megjelenésű “Island” billentyűzeten a billentyűk optimális távolságra kerültek egymástól, hogy még egyszerűbbé és kényelmesebbé váljon a gépelés. A Samsung tesztjei bizonyítják a klaviatúra tartósságát: akár 10 millió leütést, azaz akár 6 évnyi használatot is gond nélkül elviselnek a billentyűk.

Nincs több fölösleges várakozás

A Samsung különleges Fast Start technológiájának köszönhetően a Series 3 300V számítógépek esetében nincs több fölösleges várakozás, hiszen az azonnali bekapcsolás funkcióval másodpercek alatt életre kelthető a készülék. A hibrid alvó mód egyesíti magában a gyors rendszerindítást a hibernálás stabilitásával, így nem kell hosszan várni az indulásra.

A notebook második generációs Intel Core i5/i31 processzora révén bekapcsolt állapotban is villámgyorsan reagál a parancsokra, legyen szó böngészésről, dokumentum-szerkesztésről vagy zenehallgatásról. Ehhez hozzájárul az NVIDIA GeForce videokártya teljesítménye, amely kiválóan alkalmassá teszi az eszközt játékok futtatására, videózásra vagy képszerkesztésre.

A Series 3 notebookjainak matt kijelzője jó olvashatóságot garantál még napos időben is, így a sorozat kiválóan alkalmas akár kültéri munkákhoz is.

Budapest – Madeira egyetlen töltéssel

A 300V nagyteljesítményű akkumulátoraival akár 7 (4400 mAh) órán át használható a számítógép egyetlen feltöltéssel3, így a felhasználó nem függ többé a legközelebbi konnektortól akkor sem, ha hosszú órákon át szeretné kihasználni készüléke képességeit. A Samsung Power Plus intelligens töltési eljárásnak köszönhetően ráadásul a 300V és akkumulátorai ezer feltöltés után is képesek megőrizni kapacitásuk 80 százalékát, míg az átlagos akkumulátorok teljesítménye már hozzávetőleg 300 feltöltés után erre a szintre csökken. A notebook ezáltal kevesebb akkumulátort „fogyaszt” teljes élettartama alatt, így kevésbé terheli meg a környezetet.

A 300V kis tömegének köszönhetően bárhova elkísérheti tulajdonosát. Arról pedig, hogy ilyen esetekben ne érje sérülés, a Duracase, a Samsung speciális karcálló felülete gondoskodik.

„Az új sorozatot elsősorban a fiatal célcsoport számára terveztük, akik a maximumot szeretnék kihozni a notebookjukból. Az elegáns kivitelezésű, élénk, divatos színekben kapható készülékek tökéletes kiegészítői a fiatalok életének” – mondta Kyuho Uhm, a Samsung Electronics IT divíziójának alelnöke.

Árak és elérhetőség

A Samsung Series 3 300V 2011. augusztus közepétől lesz elérhető Magyarországon, 179 900 Ft ajánlott bruttó végfelhasználói ártól.

Képek




Szerkesztőknek szóló jegyzet

1 A választott specifikációktól függően
2 Az RV/RC sorozathoz képest
3 A Battery Mark teszteredményei alapján, ami függ a konfigurációtól

Termékspecifikációk

Modell
300V5A
Kijelző
15.6" HD LED (1366 x 768)
Operációs rendszer
Windows® 7 Home Premium (64-bit)
CPU
2nd Generation Intel® Core™ i3-2310M Processor (3M Cache, 2.10 GHz)
2nd Generation Intel® Core™ i5-2410M Processor (3M Cache, 2.30 GHz)
Memória
8GB-ig DDR3 1333MHz
HDD
320 GB / 500 GB 5400rpm
ODD
Super Multi Dual Layer
Videokártya
Intel® HD Graphics
nVidia® GeForce GT 520MX
Akkumulátor
6 Cell (48Wh)
Méretek
366.9 x 240.0 x 29.9 ~ 31.6 mm
(14.4" x 9.4" x 1.17" ~ 1.24")
Súly
2.45 kg (5.40 lbs)


# # #

A Samsung Electronics
A Samsung Electronics világelső a félvezetők, a telekommunikáció, a digitális média és a digitális konvergencia terén. A vállalat konszolidált bevétele 2010-ben elérte a 135,8 milliárd dollárt. 68 ország 206 irodájában világszerte 190 500 embert foglalkoztat. A vállalat nyolc üzletágból áll: vizuális megjelenítők, mobilkommunikáció, telekommunikációs rendszerek, digitális eszközök, IT megoldások, digitális képfeldolgozás, félvezetők és LCD. A Samsung Electronics a digitális televíziók, memóriachipek, mobiltelefonok és LCD kijelzők vezető gyártója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése