2012. november 19., hétfő

Tizedik Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

JÖN A TIZEDIK NEMZETKÖZI ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL, AZ ANILOGUE 2012!


Budapesten immár a tizedik, Bécsben pedig az ötödik alkalommal rendezik meg a két főváros közös animációs ünnepét, az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált. Budapesten november 21-25. között az Uránia és Toldi mozi várja a rajzfilmek szerelmeseit. Tíz egész estés animáció és több mint száz rövidfilm mellett gyermek és felnőtt workshop, Anime Haiku szekció, valamint a neves cseh művész, Jiří Trnka műveit bemutató kiállítás és retrospektív vetítés-sorozat színesíti a programot. A fesztivál nyitófilmje a számos díjat elnyert Ráncok című spanyol alkotás.

Bécsben november 16-18., Budapesten pedig november 21-25. között rendezik meg a világ animációs termésének legjavát felsorakoztató Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált. A fesztivál műsorának vezérfonalát minden évben a nemzetközi versenyfilmek adják.

Idén az egész estés animációs filmek szekcióban négy mű verseng majd a fesztivál fődíjért. Hosoda Mamoru japán rendező (Nyári Háborúk) a közelmúltban fejezte be legújabb alkotását, a Farkasgyermekeket (Ōkami Kodomo no Ame to Yuki) melyet az 2012-es Anilogue keretében mutatnak be először Magyarországon és Ausztriában egyaránt. A Farkasgyermekek egy csavaros családi történet, melyben egy anya együtt él két félig ember, félig farkas gyermekével, akik egy farkasemberrel megélt szerelemből születtek. A híres, Palme d’Or nyertes francia animációs mester, Jean-François Laguionie (La Traversée de l'Atlantique à la rame) a gyönyörű és elgondolkodtató Festménnyel (Le tableau) vesz részt az Anilogue versenyében. A történet főszereplői festményeken ábrázolt figurák.

Különös világukban az elkészült alakok uralják azokat a kevésbé szerencséseket, akiket a festő nem színezett ki, vagy még rosszabb esetben félbehagyott. A spanyol Ignacio Ferreras filmje, a Ráncok (Arrugas) egyben a fesztivál nyitófilmje is. A film több fesztivál díja mellett elnyerte a Legjobb Adaptált Forgatókönyvért és a Legjobb Egész Estés Animációs Filmért járó Goya-díjat is. A rajzfilm Paco Roca azonos című képregénye alapján készült és két öregember barátságát mutatja be érzelmesen, a realizmust humorral vegyítve. Az Örökbeadható (Couleur de peau: miel) című francia-belga koprodukció szintén egy képregény alapján készült, melyet a képregény alkotója, Jung és Laurent Boileau rendeztek. Jung - aki egyike volt a 200.000, világszerte adoptált koreai gyermeknek - életében először visszatér szülőföldjére, és megpróbálja kibékíteni a gyökereit jelenlegi énjével. Röviddel azután, hogy a filmet nevezték az Anilogue egész estés filmek versenyére, az Örökbeadható elnyerte az animációs világ Cannes-jának számító, híres Annecy Animációs Filmfesztivál közönség díját.

A rövidfilmek versenyében 27, az elmúlt két évben készült európai animáció vesz részt az Anilogue-on, melyeket a 500 nevezett kisfilm közül választották ki. A versenyekkel egy időben számos izgalmas vetítés zajlik majd, melyek betekintést nyújtanak az animációs világ aktualitásaiba. Az Anilogue többek között bemutatja Alexia Anastasio dokumentumfilmjét, a Plymptoons Kalandokat (Adventures in Plymptoons!), Amerika legfüggetlenebb animátoráról, Bill Plymptonról, a Világpanoráma szekcióban pedig olyan filmek kerülnek vetítésre, amelyek több, világszerte ismert fesztivál közönségének és zsűrijének szívét nyerték már el. Az anime-rajongók számára különösen sok csemegét kínál majd az idei Anilogue, hisz az ismert animációs rendező, Yamamura Koji által összeállított Anime Haiku szekció Japán legizgalmasabb, új független rövidfilmjeit mutatja majd be. Az Anilogue-on látható lesz továbbá az összeurópai animációs díj, a Cartoon d’Or öt nevezettje, beleértve Emma De Swaef  és Marc James Roels nyertes filmjét, az Oh Willy-t.

November 25-én a Toldi mozi kávézójában az észt NUKUFILM gyermekstúdiója tart ingyenes animációs workshopot - 10:30-tól 13:00-ig a gyerekeknek, 14:30-tól pedig a felnőtteknek, november 21. - december 2. között pedig az Uránia moziban látható a neves cseh művész, Jiří Trnka műveit bemutató kiállítás.

Budapesten az Uránia és Toldi mozi, Bécsben a Top Kino és a Schikaneder ad helyet a fesztiválnak. A vetítésekre a jegyek elővételben már most is megvásárolhatóak. 

A fesztivál honlapja: http://www.anilogue.com/







Forrás / Source - Fotó / Picture: Anilogue (2012)

A Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" 2012

™ and © 2010–2012 Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub and "Curacao86 blog"! Every other case, the sale, duplication, other transfer of this material or excerpts thereof, is strictly prohibited! 

2012. november 15., csütörtök

Free Cinematography Mastercalss with Lajos Koltai at Budapest

OPERATŐR MESTERKURZUS BUDAPESTEN

Koltai Lajostól és Baranyai Lászlótól tanulhatjuk a filmezést!

November 15-16-17-én, háromnapos, térítésmentes mesterkurzust tart Budapesten Koltai Lajos és Baranyai László.  Filmvetítéssel egybekötött elméleti előadások mellett a két világhírű operatőr gyakorlati képzést is ad: a műtermi munka és a külső helyszínes, éjszakai forgatás rejtelmeibe egyaránt bevezetik a résztvevőket. Ez az első alkalom, hogy Koltai Lajos operatőr mesterkurzust vezet Magyarországon.

A HSC Stábiskola 2012. november 15-16-17-én háromnapos, térítésmentes mesterkurzust szervez Budapesten Koltai Lajos és Baranyai László, az Amerikai és az Ausztrál Operatőr Társaság tagjainak vezetésével. Az első napon a két mester elméleti előadásokat tart majd, illetve filmvetítéseken keresztül illusztrálják az operatőr szerepét a fimkészítésben. A későbbiekben a résztvevők egy közös történet, egy operatőri etűd megírását kapják feladatul, melyet a kurzus végére együtt le is forgatnak majd. A kurzus második napja különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen a hasonló képzésektől eltérő módon nem csak műtermi, de külső helyszínes forgatáson figyelhetik a diákok a két operatőr-géniusz munkáját. A Városligeti Tó, illetve a Vajdahunyad Vára kornyékén a két világhírű operatőr az éjszakai forgatás rejtelmeibe vezeti be a résztvevőket. A kurzus harmadik napjának a Színház és Filmművészeti Egyetem ad otthont, ahol is a műtermi munka mesterfogásait tanulhatják meg a diákok.








A mesterkurzus új lehetőséget kíván biztosítani a Magyarországon működő összes filmképzésben résztvevő hallgató számára, hogy megismerkedhessenek más iskolák hallgatóival is és így valóban egy jövőbeli filmipar részesei lehessenek. A térítésmentes képzés minden érdeklődő számára nyitott. Jelentkezni november 12-éig a hsc@hscmot.hu e-mail címen lehet. A kurzus támogatói a Magyar Nemzeti Filmalap, a Schwindl Kft, valamint a Vision Team L.O. Ltd.


A HSC Stábiskola 2006-ban indult Novák Emil ötlete alapján. Az ausztrál mintára létrehozott iskola, intenzív, a magyar- és nemzetközi film, valamint televíziós ipar elvárásainak figyelembe vételével és támogatásával, a legmodernebb technikák használatával, a HSC kiemelkedő tagjainak irányításával, magas színvonalú oktató munkát valósít meg. Az iskolában világosítók, segédoperatőrök, digitális utómunka asszisztensek, hangasszisztensek, televíziós kameramanok, rendezőasszisztensek, felvételvezetők, szcenikai asszisztensek képzése mellett operatőr és rendező előképző osztályokat is indítanak. Az elmúlt 6 évben több mint 280 diák járt a HSC Stábiskolába, akiknek több mint a fele jelenleg is a filmiparban dolgozik, ez az arány más hasonló képzésekhez képest nagyon magasnak számít.

Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész, az Oscar-díjas Mephisto (1981) operatőre. Tagja az Oscar-díjat osztó amerikai filmakadémiának, és az Amerikai Operatőrök Egyesületének.




Baranyai László 1982–ben végezte el a Színház–és Filmművészeti Főiskolát. A későbbiekben Ausztráliába disszidált. Az Ausztrál Operatőr Társaság kiemelt tagja, az ausztrál Golden Tripod-díj, valamint a Magyarországon 1996-ban alapított Arany Pillangó-díj tulajdonosa, többek között a Noise és a Soft Fruit című filmek operatőre.






Forrás / Source - Fotó / Picture: HSC

A Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" 2012

™ and © 2010–2012 Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub and "Curacao86 blog"! Every other case, the sale, duplication, other transfer of this material or excerpts thereof, is strictly prohibited! 

2012. október 11., csütörtök

Adele - Skyfall --- official theme song of 007 Skyfall with lyrics

Adele - Skyfall --- official theme song of 007 Skyfall with lyrics




"Adele - Skyfall" - "lyrics video"



video (HD version): http://www.youtube.com/watch?v=kjuFUfeaoeU&hd=1


"Skyfall - Adele trailer"



video link (HD version): http://www.youtube.com/watch?v=iZsYIvToimA&hd=1




"Adele - Skyfall" - Lyrics (dalszöveg):


This is the end
Hold your breath
and count to ten
Feel the earth move
and then
Hear my heart
burst again

For this is the end
I’ve drowned and dreamt
this moment
So overdue I owe them
Swept away,
I’m stolen


Let the Skyfall
When it crumbles
We will stand tall
Face it all together

Let the Skyfall
When it crumbles
We will stand tall
Face it all together
At Skyfall
At Skyfall



Skyfall
is where we start
A thousand miles
and poles apart
Where worlds collide
and days are dark
You may have my number,
you can take my name
But you’ll never have
My heart



Let the Skyfall
(Let the Skyfall)
When it crumbles
(When it crumbles)
We will stand tall
(We will stand tall)
Face it all together

Let the Skyfall
(Let the Skyfall)
When it crumbles
(When it crumbles)
We will stand tall
(We will stand tall)
Face it all together
At Skyfall


(Let the Skyfall
When it crumbles
We will stand tall

Let the Skyfall
When it crumbles
We will stand tall)



Where you go I go
What you see I see
I know I’d never be me
Without the security
Of your loving arms
Keeping me from harm
Put your hand in my hand
And we’ll stand



Let the Skyfall
(Let the Skyfall)
When it crumbles
(When it crumbles)
We will stand tall
(We will stand tall)
Face it all together

Let the Skyfall
(Let the Skyfall)
When it crumbles
(When it crumbles)
We will stand tall
(We will stand tall)
Face it all together
At Skyfall



Let the Skyfall
We will stand tall
At Skyfall



Info:

Adele - Skyfall - official theme song of Skyfall the 23rd James Bond movie - music video HD1080


Written by Adele and Paul Epworth.

Skyfall is the official theme song to the 23rd James Bond movie of the same name (title).

Video by Nick Chappell.


Copyright: Adele, Paul Epworth, Nick Chappell, Danjaq, MGM, Sony Pictures


Az iTunes Store oldalán megvásárolhatod a zeneszámot, amit az alábbi linken érsz el (By t he song here at the iTunes Store):

http://itunes.apple.com/hu/album/skyfall-single/id566329264


(FONTOS! - IMPORTANT Note: A vásárláshoz szükséges letölteni az ingyenes iTunes alkalmazást, majd "aktív" hitel / vagy betéti (Mastercard / Visa) kártyával regisztrálni egy Apple fiókot, amivel be tudsz lépni az iTunes Store oldalaira és vásárolhatsz, letölthetsz vagy nézhetsz online tartalmakat! --- If You want to buy something in iTunes Store, you must create an Apple account with a valid credit or debit card, then you can log into the iTunes Store and buy, download, stream (watch, listen) online music, video and other materials!)



---



007 - Skyfall (Skyfall)


Magyar mozipremier (Hungarian release date): 2012.10.26. (October 26th, 2012)

Forgalmazó: Forum Hungary

Gyártó: Danjaq, Eon Productions (as Albert R. Broccoli's Eon Productions), Metro-Goldwyn-Mayer (MGM), Sony Pictures, United Artists



Official synopsis:


English

Bond's loyalty to M is tested as her past comes back to haunt her. As MI6 comes under attack, 007 must track down and destroy the threat, no matter how personal the cost.


Magyar (Hungarian):

M-et sötét múltja kísérti, Bondnak pedig bizonyítania kell felé tanúsított hűségét Az MI6 titkosszolgálat bajban van, 007-nek fel kell kutatnia és el kell pusztítania a fenyegető veszélyt - bármi áron.



A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2012.10.26. (October 26th 2012)




A filmet ("007 - Skyfall (Skyfall)" (2012)), Magyarországon a(z) Forum Hungary forgalmazza, a jogokat a(z) 007 - Skyfall (Skyfall), valamint a(z) Danjaq, Eon Productions (as Albert R. Broccoli's Eon Productions), Metro-Goldwyn-Mayer (MGM), Sony Pictures, United Artists, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A fimmel kapcsolatos minden tartalom felhasználása kizárólag engedéllyel lehetséges!

This movie ("007 - Skyfall (Skyfall)" (2012)), Hungarian distributor is 007 - Skyfall (Skyfall). The original rights of this moive is own by 007 - Skyfall (Skyfall) and / or Danjaq, Eon Productions (as Albert R. Broccoli's Eon Productions), Metro-Goldwyn-Mayer (MGM), Sony Pictures, United Artists, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!



A Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! -- © Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" 2012

™ and © 2010--2012 Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of Cinema Moziklub and "Curacao86 blog"! Every other case, the sale, duplication, other transfer of this material or excerpts thereof, is strictly prohibited!