2012. november 15., csütörtök

Free Cinematography Mastercalss with Lajos Koltai at Budapest

OPERATŐR MESTERKURZUS BUDAPESTEN

Koltai Lajostól és Baranyai Lászlótól tanulhatjuk a filmezést!

November 15-16-17-én, háromnapos, térítésmentes mesterkurzust tart Budapesten Koltai Lajos és Baranyai László.  Filmvetítéssel egybekötött elméleti előadások mellett a két világhírű operatőr gyakorlati képzést is ad: a műtermi munka és a külső helyszínes, éjszakai forgatás rejtelmeibe egyaránt bevezetik a résztvevőket. Ez az első alkalom, hogy Koltai Lajos operatőr mesterkurzust vezet Magyarországon.

A HSC Stábiskola 2012. november 15-16-17-én háromnapos, térítésmentes mesterkurzust szervez Budapesten Koltai Lajos és Baranyai László, az Amerikai és az Ausztrál Operatőr Társaság tagjainak vezetésével. Az első napon a két mester elméleti előadásokat tart majd, illetve filmvetítéseken keresztül illusztrálják az operatőr szerepét a fimkészítésben. A későbbiekben a résztvevők egy közös történet, egy operatőri etűd megírását kapják feladatul, melyet a kurzus végére együtt le is forgatnak majd. A kurzus második napja különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen a hasonló képzésektől eltérő módon nem csak műtermi, de külső helyszínes forgatáson figyelhetik a diákok a két operatőr-géniusz munkáját. A Városligeti Tó, illetve a Vajdahunyad Vára kornyékén a két világhírű operatőr az éjszakai forgatás rejtelmeibe vezeti be a résztvevőket. A kurzus harmadik napjának a Színház és Filmművészeti Egyetem ad otthont, ahol is a műtermi munka mesterfogásait tanulhatják meg a diákok.








A mesterkurzus új lehetőséget kíván biztosítani a Magyarországon működő összes filmképzésben résztvevő hallgató számára, hogy megismerkedhessenek más iskolák hallgatóival is és így valóban egy jövőbeli filmipar részesei lehessenek. A térítésmentes képzés minden érdeklődő számára nyitott. Jelentkezni november 12-éig a hsc@hscmot.hu e-mail címen lehet. A kurzus támogatói a Magyar Nemzeti Filmalap, a Schwindl Kft, valamint a Vision Team L.O. Ltd.


A HSC Stábiskola 2006-ban indult Novák Emil ötlete alapján. Az ausztrál mintára létrehozott iskola, intenzív, a magyar- és nemzetközi film, valamint televíziós ipar elvárásainak figyelembe vételével és támogatásával, a legmodernebb technikák használatával, a HSC kiemelkedő tagjainak irányításával, magas színvonalú oktató munkát valósít meg. Az iskolában világosítók, segédoperatőrök, digitális utómunka asszisztensek, hangasszisztensek, televíziós kameramanok, rendezőasszisztensek, felvételvezetők, szcenikai asszisztensek képzése mellett operatőr és rendező előképző osztályokat is indítanak. Az elmúlt 6 évben több mint 280 diák járt a HSC Stábiskolába, akiknek több mint a fele jelenleg is a filmiparban dolgozik, ez az arány más hasonló képzésekhez képest nagyon magasnak számít.

Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész, az Oscar-díjas Mephisto (1981) operatőre. Tagja az Oscar-díjat osztó amerikai filmakadémiának, és az Amerikai Operatőrök Egyesületének.




Baranyai László 1982–ben végezte el a Színház–és Filmművészeti Főiskolát. A későbbiekben Ausztráliába disszidált. Az Ausztrál Operatőr Társaság kiemelt tagja, az ausztrál Golden Tripod-díj, valamint a Magyarországon 1996-ban alapított Arany Pillangó-díj tulajdonosa, többek között a Noise és a Soft Fruit című filmek operatőre.






Forrás / Source - Fotó / Picture: HSC

A Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub és "Curaca86 blog" 2012

™ and © 2010–2012 Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub és "Curaca86 blog". Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub and "Curacao86 blog"! Every other case, the sale, duplication, other transfer of this material or excerpts thereof, is strictly prohibited! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése