2019. július 6., szombat

Spider-Man: Far from Home (Pókember: Idegenben) (2019) (Tom Holland) – vélemény, (kritika)

A tinédzserek élete nem könnyű, főleg, ha másodállásban szuperhősök. Ilyen helyzetben van Peter Parker (Tom Holland), aki nem más, mint Pókember. A tanévnek vége, elfáradt, mi lenne jobb kikapcsolódás, mint egy osztály/tanulmányi kirándulás Európa híres nagyvárosaiban. Van, ami a világ megmentésénél is lehetetlenebb, szerelme meghódítása, vagy egyáltalán az, hogy felfigyeljen rá.

FONTOS! A film elején erősen, nagyon spoiler-es tartalom látható a Bosszúállók: Végtelen háború;, Végjáték (Avengers: Infinity War; Endgame)” kapcsán. Szóval, aki nem látta, az nézze meg. (Szerintem az összes ”Evendzsersz múvi” nagyon, feleslegesen elnyújtott unalmas, lassú, és időpocsékolás. De mindenki döntse el maga, hogy mit gondol.)


A ”nyolclábú” és a ”székes csávó”, [Ned (Jacob Batalon)] által szövögetett tervek nem egészen úgy alakulnak, ahogy szeretnék. A kirándulás programja is változik, így érintjük Velence, Prága, Berlin, majd végül London híres, történelmi helyszíneit. Persze ez mind csak körítés, hiszen míg az osztály nagy része élvezi az utazást, addig Peter figyelmét folyamatosan Michelle Jones (Zendaya) személye köti le (”lila köd fázis”). A gonosz nem alszik, és valamiért mindig ott bukkan fel, ahol Pókember is tartózkodik. Pech, hogy éppen más (még Marvel kapitány sem ér rá), így nem marad más hátra, szuperhőssé kell válni.





Mindenki hőse azonban nem csak a S.H.I.E.L.D. mindent látó tekintetének látóterében van. Segítsége is akad, nem más, int egy rejtélyes idegen, Quentin Beck / Mysterio (Jake Gyllenhaal).

Természetesen Peter Parker (Tom Holland) ugyanaz a szeretni való és végtelenül naiv tinédzser akit megismertünk. Sajnos jóhiszemű embereket pedig könnyű becsapni. A ”tartsd közel barátaid, az de az ellenségeid még közelebb” közhely pedig néha valóban igaz.



Igazából Pókember és más kapcsán sem tapasztalható jelentősebb változás, de ugyanakkor mégis mindenki picit más lett az idő múlásával. Peter a magánéleti és ”szakmai” nehézségek ellenére is folyton feláll az élet által osztott pofonoktól, amik néha eléggé földhöz/vízhez/vonathoz vágják. Emellett Tom Holland tökéletesen visszaadja mindazt, amit egy tinédzser vagy bárki más átélhet az ”első nagy szerelem” kapcsán. Viszont ha jobban belegondolunk, akkor nem csak ő, hanem mindannyian hasonló gondokkal küzdünk.


Ha az összes mellékszereplőt és főbb karaktereket, illetve csak Peter/Pókember személyét mérleg két oldalára helyezzük, ki lehet mondani, hogy a filmben megvan az egyensúly. Bár jogok a Sony kezében vannak, a filmet a Marvel Studios (Disney cégcsoport) készítette, és ez meg is látszik az eredményen. Mindenkinek megmutatkozik a drámai, komoly és vicces oldala egyaránt. A többi képregényfilmtől eltérően itt a humormegfelelő arányban és módon van adagolva, a drámai jelenetekhez képest is.


Nézhetjük Happy Hogan (Jon Favreau) és May Parker (Marisa Tomei), vagy akár Nick Fury (Samuel L. Jackson), illetve Mr. Harrington (Martin Starr) karakterét, mindenki hozza a formáját. Valahogy a komolysága ellenére Fury vicces helyzetbe keveredik, főleg, ha Peter is jelen van. De Mr. Harrington is remek, pont ilyennek képzelünk el egy túlzóan lelkes és ugyanakkor aggódó kísérő tanárt.





Fontos kiemelni Mysterio karakterét, aki nem csak Pókember segítője, de mint Quentin Beck, Peter Parker (Tom Holland) barátja is lesz. Nem tudom kik kerültek még szóba, de Jake Gyllenhaal valóban tökéletes választás volt a szerepre. (Szinte mindig eredeti nyelven nézem a filmjeit, (kivéve a Holnapután), de annak ellenére, hogy az elején furcsa volt a szinkronhangja, megszoktam.) Az pedig, hogy miként kapcsolódik össze ő és ”Peter mentora”, illetve miért a ”Vasember 3.” juthat valaki eszébe, az kiderül a filmből. Így megtudhatod, hogy lesz kegyvesztett személyből, egy szuperhős ”Bosszúálló” ”segítője”, majd ”fő gonosz” a történetben. Lehet már ez is több a kelleténél, főleg, ha hozzám hasonlóan mellőzted a video tartalmakat a film megtekintése előtt, szóval inkább nem mondok többet.






Sok minden lehet ez a film: szuperhős mozi és felnövés történet is, ami romantikus és drámai elemeket is bőven tartalmaz. A látvány természetesen elsőosztályú, de ez magától értetődő. Bár sokat forgattak stúdióban [de azért Samuel L. Jackson talán valóban ott volt The Shard épületében (megjegyzés: nem éri meg a 30 font belépőt)], azért a világvárosok helyszínei láttán mindenkinek utazni támad kedve.







Aki pedig szeretné érteni a stáblista elején lévő jelentet, aminek a vége az ”új Pókember 1. befejezéséhez hasonló”, vagy ”mi a f***”, annak először meg kell néznie a ”Marvel Kapitány (Captain Marvel)” c. filmet a gyönyörű Brie Larson főszereplésével. Főleg, ha a stáblista legvégén lévő bónusz tartalmat valaki érteni akarja. A nagyon is valószínű folytatás kapcsán, viszont az első plusz jelenet a nagyon fontos. (De van benne egy megmosolyogtató cameo szerep.) Ez pedig kicsit a ”Vasember 1.” befejezésére emlékezetet.



(Esetlegesen SPOILER tartalom!)

Olvastam valahol, hogy valaki szerint, a Tom Holland féle karakter áll a legtávolabb a képregényektől. Nincsenek pók képességei, plusz a történet sem igazán követi az írott művet. Bár a hosszabb komplimentbe csak belenéztem, nem olvastam végig, de szerintem hülyeség. Egy tapasztalt képregényes ismerősöm szerint a "Vasember 3." a képregény hűség kapcsán 10-es skálán kb. 2-es volt.

Nos ez a fórum komment is ilyen szintű dolgokra utalhat. Csak szerintem baromira nem hozzáértő, kizárólag az eddigi filmekhez hasonlítgató okostojásról van szó.


A Tom Holland által megformált karakter és annak modern, 21-dik századi kivitelezése lehet nem idézi vissza tökéletesen a Stan Lee és Steve Ditko alkotta világot (képregényt nem olvastam sosem), de a napjainkhoz képest korhű.

Peter valóban egy ízig-vérig tinédzser srác, akkor nem csak kellően naiv, néha téved, és az átlagnál okosabb. (Ugye Tony Stark is felfigyelt rá.) Hasonló gondokkal küszködik, mint mindannyiunk, és ugyanolyan nehezen talál megoldást a családi, baráti, szerelmi, valamint önmegvalósítás, kiteljesedés problémáira, mint mindenki.


Szerintem vétek lenne, ha Tom Holland és Brie Larson nem lenne huzamosabb ideig a Marvel Filmes Univerzum (Marvel Cinematic Universe) része. Főleg, hogy saját maga mellett, mások is részben Peter Parker személyében látják az "új Vasember" létét. Legalább is szellemiségét tekintve, mert nyilván nem fog robot páncél ruhát viselve hősködni.

Még Happy Hoogan (Jon Favreau, a Vasember 1., az első Marvel film rendezője) is megjegyzi, Peter Parker és Tony Stark (sokban) hasonlóak.

Talán ez lehet az oka, hogy Ben bácsi mellőzve lett, míg May néni karakterét megtartották. Így Peter megkapta a nem akármilyen "Apa és példakép" figurát a Tom Holland főszereplésével készült Pókember filmekben.





Spider-Man: Far From Home (Pókember – Idegenben) – 8 / 10


Pókember - Hazatérés (Spider-Man - Homecoming) - vélemény, (kritika)

http://cinemamoziklub.blogspot.hu/2017/07/pokember-hazateres-spider-man-homecoming-spiderman-kritika.html



fb kép galéria - https://tinyurl.com/Pokember2019kepgaleria

Magyar videók (MozICom)

https://tinyurl.com/PokemberIdegenbenVideok

English videos

Sony Pictures (UK)

https://tinyurl.com/SpiderMan2019Videos

Official sites

https://www.facebook.com/SpiderManMovie/

https://www.instagram.com/SpiderManMovie/

https://twitter.com/SpiderManMovie/

https://www.marvel.com/movies/spider-man-far-from-home

https://www.spidermanfarfromhome.movie/







A közzététel dátuma (date of publishing): 2019.07.06., 17:10

Módosítások:

 - 2019.07.11., 18:31-18:37


"esetlegesen spoileres tartalom" bekezdés; saját linkek (pl. fb képgaléria) hozzáadása; értékelés javítása 8-as értékre


- 2019.07.08., 17:11


értékelés módosítása 7.7-ről 7.7-8 / 10 értékre


- 2019.07.08., 17:01

Bosszúállók: Végtelen háború;, Végjáték (Avengers: Infinity War; Endgame)” spoiler figyelmeztetés az első bekezdés után/alá



Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2019.07.04. (July 04th, 2019)

A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!


Hungarian "age classification" of this film: not recommended age under 12 (twelve)!



A filmet ("Pókember: Idegenben (Spider-Man: Far From Home)" (2019)) Magyarországon a(z) InterCom forgalmazza. A jogokat a forgalmazó, valamint a(z) Sony Pictures, Marvel Studios, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!


This movie ("Pókember: Idegenben (Spider-Man: Far From Home)" (2019)) Hungarian distributor is InterCom. The original rights of this movie is own by the distributor and / or Sony Pictures, Marvel Studios, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!


A Cinema Moziklub összes fotó, video, hang anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2019


™ and © 2019 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the permission/contribution of Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!


--------------------


Pókember, Pókember Idegenben, Spider-Man, Spider-Man Far From Home, Stan Lee, Tom Holland, Peter Parker, Samuel L. Jackson, Nick Fury, Jake Gyllenhaal, Quentin Beck, Mysterio, Zendaya, Marisa Tomei, Cobie Smulders, Jon Favreau, Jacob Batalon, J. B. Smoove, Martin Starr


előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, filmklip, clip, official trailer, exclusive, exkluzív, így készült, kulisszák mögött, interjú, összeállítás, featurette, extra, behind the scenes, making of


képregény, képregény film, Pókember Film


comics, comic book, comic book movie, Marvel film Marvel Movie, Marvel Movies, Spider-Man Movie, Tom Holland Movie, Samuel L Jackson Movie,


mozi, film, movie


Cinema Moziklub,



#CinemaMoziklub #moziznijo #Pókember #Idegenben #PókemberIdegenben #SpiderMan #FarFromHome #SpiderManFarFromHome #TomHolland #PeterParker


#SamuelLJackson #NickFury #JakeGyllenhaal #QuentinBeck #Mysterio #Zendaya #MarisaTomei #CobieSmulders #JonFavreau #JacobBatalon


#MartinStarr #comicbookmovie #MarvelFilm #MarvelMovies #SpiderManMovie #TomHollandMovie #SamuelLJacksonMovie #StanLee #IMAX #4DX

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése