2011. október 11., kedd

Samsung LED óra és szökökűt a Nyugati téren



 
Újra működik a Samsung jóvoltából felújított Nyugati téri forgóóra és szökőkút

Budapest, 2011. október 3. – A mai napon a Samsung Electronics Magyar Zrt. vezetőinek és Hassay Zsófia, a VI. kerület polgármesterének jelenlétében hivatalosan átadták a felújított Nyugati téri forgóórát, valamint a mellette lévő szökőkutat.

A Nyugati téri forgóóra, ami az idők folyamán Budapest közkedvelt találkozóhelyévé vált, az 1970-es években kezdett üzemelni, azonban az évtizedek során olyannyira leromlott az állapota, hogy az idei évben teljes műszaki és külső felújításra szorult. Ezt a beruházást a forgóóra melletti szökőkút felújításával együtt a Samsung Electronics Magyar Zrt. finanszírozta. A korszerűsített, rozsdamentes acélburkolattal ellátott óra 250.000 LED diódából álló kijelzője nem csupán szövegeket, hanem egyszerűbb grafikákat is képes megjeleníteni a nagy, 1312 x 64 pixeles felbontásnak köszönhetően. A beruházó szem előtt tartotta a környezetvédelmet is: a szerkezet energiafogyasztása várhatóan mindössze 2,5 kWh lesz, ami a korábbi berendezés energiafogyasztásának ötöde. A ma délutántól újra működő forgóóra a dátum, pontos idő és hőmérséklet mellett az aktuális névnapokról is tájékoztatja a járókelőket.

„A közeljövőre vonatkozó további tervünk az, hogy wifi elérési pontot létesítünk az óra környékén, hogy az alatta várakozók a Samsung jóvoltából ingyenesen internetezhessenek” – mondta el a megújult óra és szökőkút átadásakor Kováts Botond, a Samsung alelnöke.


A Samsung Electronics-ról
A Samsung Electronics világelső a félvezetők, a telekommunikáció, a digitális média és a digitális konvergencia terén. A vállalat konszolidált bevétele 2010-ben elérte a 135,8 milliárd dollárt. 68 ország 206 irodájában világszerte 190 500 embert foglalkoztat. A vállalat kilenc üzletágból áll: vizuális megjelenítők, mobilkommunikáció, telekommunikációs rendszerek, digitális háztartási elektronika, IT megoldások, digitális képfeldolgozás, memória, rendszer LSI és LCD. A Samsung Electronics a digitális televíziók, memóriachipek, mobiltelefonok és LCD kijelzők vezető gyártója. További információ: www.samsung.com; www.samsungpartner.hu.






A szöveg forrása a Samsung Sajtóportál, a képek a Samsung hivatalos, magyar Facebook oldaláról származnak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése