2016. október 3., hétfő

A legkúlabb nap (a legkúlabb film) - vélemény (kritika) (Der geilste Tag) (The Most Beautiful Day)

Első ránézésre egy átlagos vígjáték, sőt, nem is amerikai. Pedig az előzetes kifejezetten vicces. (Linkeket a cikk végén találsz.) A kivételek erősítik a szabály és jelen esetben is ez történt. Rendkívül megnyerő, magával ragadó, fordulatos, változatos, izgalmas, elgondolkodtató, megható és szívből jövő, elképesztően energikus, élettel teli, szeretni való alkotás. Ha rosszabb lett volna, akkor könnyebben lehetne írni, de hasonló helyzetekben eláll a lélegzetem, sokáig még a hatása alatt vagyok és nehéz írni. De még friss az élmény, így megpróbálom papírra vetni a véleményem.


Hozzá vagyunk szokva a nyugati kultúra tömegtermékeihez, ahhoz, hogy minden hónapban kapunk egy-egy elviselhető vígjáték vagy akció/látvány mozit, amit rögtön elfelejtünk. Néha azonban sikerül meglepődni, ha valami szokatlant választunk, legyen az francia, spanyol vagy akár német, esetleg ázsiai. A „carpe diem” életérzés nem egyenlő azzal, amit sokszor gondolok, hogy csak sodródjunk az árral és majd lesz, ami lesz.


Lehet pesszimistán és optimistán is hozzáállni mindenhez. De néha csak annyi kell, hogy ledobjunk magunkról mindent, amiről azt gondoljuk, hogy leláncol minket. Meg kell próbálni teljesen szabaddá lenni, esetleg egy olyan személyre támaszkodni, aki bár elsőre úgy tűnhet hasonló helyzetben van, mint mi, mégis vadidegen számunkra. Lehet jó ideig az is marad.


Sokszor mondják, hogy az emberi élni akarásnál – vagy a szeretetnél? – nincs nagyobb létező erő. Talán a barátságot is érdemes idesorolni, mert ritka nagy meglepetést okozhat egy kedves, meggyőző, határozott idegen, aki új, ismeretlen, néha életveszélyes helyzetekbe sodor. Ez nem baj, sőt, szinte szükségszerű, hiszen emberek vagyunk és legtöbbször én is, ahogy mindenki, akkor kap észhez, amikor már késő. Jó, hogy ilyenkor mellettünk áll egy jó barát, akiben minden bizonnyal talán többet tartogat számunkra, mint azt elsőre hittük volna, hiába ismerjük már egy ideje.


Talán legbelül hasonlók vagyunk, de ragaszkodunk a páncélunkhoz a legvégsőkig, vagyis az előtt egy lépéssel már nem. Sajnos a vég elkerülhetetlen, de addig sem kell egyedül lennünk, csak el kell engedni magunkat, átadni teljes egészünket a másiknak, a szabadság életérzésének és akkor még egy őrült baráttal sem tűnik semmi lehetetlennek.


Lehet, hogy Németországban nagyon népszerű Matthias Schweighöfer (Andi) és Florian David Fitz (Benno) (mint pl. Bruno Ganz vagy Til Schweiger), de nálunk egyelőre kevésbé ismertek. Viszont „A legkúlabb nap (Der geilste Tag (The Most Beautiful Day))” c. filmmel kiemelkedőt tettek le az asztalra, méghozzá minőségi vígjáték formájába csomagolva. Garantált, hogy szem nem marad szárazon és felmegy a pulzusunk az egyre őrültebb kalandok, élmények, élethelyzetek láttán, ugyanakkor sokszor könnybe lábadhat a szemünk. Ja, hogy még eddig nem mondtam? A filmet Florian David Fitz írta és rendezte!


A sztori vége felé közelítve, mikor szokásos amerikai film módjára sejtenénk, hogy mi következik mindig meglepetést kapunk és nem számítunk arra, hogy végződik egy ismeretlen, potenciális baráttal elkezdett út, kaland, akár csak maga az élet, ami sajnos egyszer véget ér, de az emlékeink így is megmaradnak és egy percre sem bánunk meg semmit, mert nem voltunk egyedül, és éltünk. Akkor is, ha gyógyíthatatlan betegek voltunk életünk végéig.


Ez nem éppen tankönyv szerű elemzés, de érzelmes vígdrámáról („dramedy”) nehéz írni kritikát, amit ugye én sosem szoktam, mert csak „vélemény cikk” az, amit közzé teszek. Azt hittem idén nem lesz jobb film, mint a Taron Egerton és Hugh Jackman főszereplésével készült „Eddie, a sas (Eddie the Eagle)”, de tévedtem. Ez is hasonlóan kellemes meglepetés volt, és bár nem helyezném Eddie elé, de mindenképpen az év egyik legjobb filmje. A másik alkotás, ami rögtön eszembe jutott az „Életrevalók (The Intouchables)” c. francia remekmű. Nem kifejezetten mondanám, hogy itt keveredik a kettő, de hasonlóságok felfedezhetőek, amik nem feltétlenül konkretizálhatóak, inkább csak érzés szintjén jelentkeznek, nagy vonalakban mutatkoznak meg a sztoriban! Viszont mindkettőben közös, hogy komoly mondani való, tanulság mellett lehet nagyon-nagyon sokat nevetni és jól érezni magunkat, miközben alapjában véve egy drámát nézünk.


Szóval, számodra melyik volt eddig „A legkúlabb nap”? Talán mindegyik, vagy egyik sem? Egyaránt megnézheted akkor is, ha rossz kedved van és mélyponton érzed magad, vagy kicsattanó jókedvnek örvendesz, esetleg csak tengődsz a mindennapokban és sodródsz az árral. Ilyenkor csak egy csipetnyi lökés, energia szükséges, amit ez a film tökéletesen átad, mert az élethez nem csupán oxigén (palackra) van szükség! – Kötelező darab! 9/10

A film szeptember 26-tól megvásárolható DVD-n! (12 éven aluliak számára nem ajánlott!)



A legkúlabb nap (16) - hivatalos magyar nyelvű előzetes



English videos

DerGeilsteTag TSR #1

https://www.youtube.com/watch?v=Xw3pnhTOESU&list=PLxWWcEIq5uGY0F7ABlRmc3VvGocA9wRJS


Pantaleon Entertainment TV

https://www.youtube.com/channel/UC69rerC_6TGgM9hm07z_MDA/playlists


Der Geilste Tag

https://www.youtube.com/playlist?list=PLxWWcEIq5uGY0F7ABlRmc3VvGocA9wRJS


Warner Bros. DE

https://www.youtube.com/playlist?list=PLP5y-MUYyNqXBrFaxJ0c8sgEBWfif92XA


Der geilste Tag (The Most Beautiful Day) (A legkúlabb nap) (2016)

színes, szinkronizált, német filmdráma, 113 perc, 2016 (16)

rendező: Florian David Fitz
forgatókönyvíró(k): Florian David Fitz
operatőr: Bernhard Jasper
vágó: Stefan Essl
zeneszerző: Siggi Mueller, Egon Riedel
jelmeztervező: Metin Misdik
látványtervező: Christian Eisele
díszlettervező: Gabriella Ausonio

producer(s): Marco Beckmann, Dan Maag, Matthias Schweighöfer


szereplő(k):

Matthias Schweighöfer (Andi (Andreas))
Florian David Fitz (Benno)
Alexandra Maria Lara (Mona)
Andreja Schneider (Patongáné)
Tatja Seibt (Mona nagymamája)
Rainer Bock (Dr. Wüst)
Karl Friedrich (Schulze)
Robert Nickisch (Rainer ápoló)
Matthias Bundschuh (bankár)
Thomas Limpinsel (biztonsági ellenőr)

Nora Boeckler (menyasszony)
Frederic Linkemann (rendőr)


szinkronhang(ok):

Szabó Máté ---------- Matthias Schweighöfer (Andi)
Makranczi Zalán ----- Florian David Fitz (Benno)
Kelemen Kata -------- Alexandra Maria Lara (Mona)
Zsurzs Kati --------- Andreja Schneider (Patongáné)
Szabó Éva ----------- Tatja Seibt (Mona nagymamája)
Dézsy Szabó Gábor --- Rainer Bock (Dr. Wüst)
Kajtár Róbert ------- Karl Friedrich (Schulze)
Patkós Márton ------- Robert Nickisch (Rainer ápoló)
Turi Bálint --------- Matthias Bundschuh (bankár)
Németh Gábor -------- Thomas Limpinsel (biztonsági ellenőr)

Németh Kriszta ------ Nora Boeckler (menyasszony)
Kisfalusi Lehel ----- Frederic Linkemann (rendőr)

További magyar hangok:

Bor László, Farkas Zita, Kapácsy Miklós, Kiss László, Lipcsey Borbála, Martin Adél, Menszátor Magdolna, Németh Attila István, Téglás Judit


Egy dolog közös a fura és túlzottan is ambiciózus zongorista Andiban és a laza és könnyelmű Bennóban: mindkettőt halálos betegséggel diagnosztizáltak. Mivel úgy látszik, nem sok idejük van hátra, Benno meggyőzi Andit, hogy szökjenek meg a hospice-ből, hogy egy kalandos út során átéljék életük legjobb napját. Ügyesen pénzt szereznek és nekivágnak Afrikának. A hipochonder Andinak az utazás kezdete totális rémálom, míg Benno titokban arra készül, hogy végre az életben szembenézzen múltjával. Számos vidám és szomorú pillanatot élnek meg, hogy elérjék eredeti céljukat, hogy átéljék a LEGKÚLABB NAPOT.


Road movie

The quirky, overambitious pianist Andi (33) and the happy go lucky, laid back Benno (36) have just one thing in common: both are diagnosed with a fatal disease. With their end seemingly around the corner, Benno convinces Andi to escape the dead-end hospice and to go on a road trip in search of their last and most awesome day. They cleverly scam the needed cash and set off 1st class for Africa! For the hypochondriac Andi the beginning of the trip turns out as a nightmare, while Benno secretly pursues a hidden plan to face his past life for the first time. Their journey leads them through hazards and numerous tragic-comedic and dramatic moments and finally to their original aspiration… THE MOST BEAUTIFUL DAY.


Magyar mozi premier: 2016. május 26. (Forgalmazó: Big Bang Media)

Magyar DVD megjelenés: 2016.09.26.


http://www.imdb.com/title/tt5154896/


http://www.port.hu/a_legkulabb_nap_der_geilste_tag/pls/fi/films.film_page?i_topic_id=2&i_film_id=174386&i_city_id=-1&i_county_id=-1


http://www.mafab.hu/movies/der-geilste-tag-275071.html


http://ifdb.hu/film/adatlap/34676/a-legkulabb-nap/


https://trakt.tv/movies/the-most-beautiful-day-2016


https://www.themoviedb.org/movie/373889-der-geilste-tag


szinkron (iszdb)

http://iszdb.hu/?film=17338


Official Sites

http://www.pantaleonentertainment.com/portfolio_page/der-geilste-tag/



A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2016.05.26. (May 26th, 2016)



A filmet ("Der geilste Tag (The Most Beautiful Day) (A legkúlabb nap)" (2016)) Magyarországon a(z) Big Bang Media forgalmazza, a jogokat a(z) Big Bang Media, valamint a(z) Pantaleon Films, Erfttal Film, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!

This movie ("Der geilste Tag (The Most Beautiful Day) (A legkúlabb nap)" (2016)) Hungarian distributor is Big Bang Media. The original rights of this movie is own by Big Bang Media and / or Pantaleon Films, Erfttal Film and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!


A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2016

™ and © 2016 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!


Der geilste Tag, The Most Beautiful Day, A legkúlabb nap, Matthias Schweighöfer, Florian David Fitz, Alexandra Maria Lara, Andreja Schneider, Tatja Seibt, Rainer Bock, Karl Friedrich, Robert Nickisch


vígjáték, dráma, vígdráma, örömteli, barátság, legjobb barátok, halálos beteg, halálos betegség, végstádium, rák, tüdőrák, fibrózis, tüdő fibrózis, a legjobb nap, életem legjobb napja, élmények, kaland, legjobb vígjáték, legjobb film, sírós film

comedy, drama, dramedy, friendship, friends, best friends, terminaly ill, deadly disease, cancer, lung, lungs, lung cancer, fibrosis, pulmonary fibrosis, pulmonary cancer, the best day, the best day of my life, experiences, adventure


előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, teaser trailer, official trailer, exclusive, exkluzív, így készült, kulisszák mögött, interjú, forgatáson, összeállítás, featurette, extra, behind the scene, making of, on the set, preview


Cinema Moziklub, mozi, film, movie

----------

FacebookHASHTags

#CinemaMoziklub #ALegkulabbNap #DerGeilsteTag #TheMostBeautifulDay #MatthiasSchweighöfer #florianDavidfitz #AlexandraMariaLara #AndrejaSchneider #RainerBock #RobertNickisch

#vígjatek #vígdráma #LegjobbFilm #barátság #barátok #LegjobbBarátok #ÉletemLegjobbNapja #HalálosBeteg #tüdőrák #SírósFilm

#comoedy #drama #dramedy #friendship #friends #BestFriends #BestDayOfMyLife #cancer #fibrosis #TerminalyIll

Filmünnep ötödik alkalommal a Cinema City mozikban

Premier előtti magyar filmekkel, széleskörű filmkínálattal indul az ötödik Cinema City FilmÜnnep

A Cinema City ötödik alkalommal rendezi meg minden fővárosi és vidéki mozijában négynapos eseménysorozatát, a Cinema City FilmÜnnepet. A Szerencsejáték Zrt.-vel partnerségben szervezett rendezvényen október 6. és 9. között a nézők 750 és 950 forintért vásárolhatnak jegyet több mint 40 különféle filmre, melyek közül hármat premier előtt, négyet premieren mutat be a mozihálózat. A Wellhello #sohavégetnemérős című filmjének exkluzív epizódjait valamint Szabó Simon fesztivál-díjas Ebéd előtt című rövidfilmjét is jóval a hivatalos bemutató előtt láthatják az érdeklődők az alkotók jelenlétével szervezett közönségtalálkozó keretében. A filmezés élményét tematikus filmklubok és a FilmÜnnep TV élő online közvetítése is színesítik.


Ebben az évben három produkció debütál premier előtt a 19 programban részt vevő fővárosi és vidéki mozi valamelyikében, így a két francia produkció, az Aladin legújabb kalandjai és a Belle és Sébastien – A kaland folytatódik, valamint a Lángelmék akcióvígjátékra válhatóak kedvezményes jegyek. Négy mozis alkotást a FilmÜnnep hetén mutatnak be a mozikban: családi program lehet a Kubo és a varázshúrok animációs film és Pizsamaparti című svéd gyerekfilm. A thriller kedvelőinek szól a nagysikerű könyvadaptáció a Lány a vonaton, a felnőtt humort szeretők a Virsliparti című filmen szórakozhatnak majd.

A Wellhello zenekar: Fluor Tomi és Diaz, #sohavégetnemérős című epizódfilmjének exkluzív részleteit közönségtalálkozó keretében először nézhetik meg a hivatalos bemutató előtt a rajongók. Szabó Simon Ebéd előtt című rövidfilmje, mely a napokban a 22-dik Nemzetközi Rövid Film Fesztiválon dráma kategóriában kapott külön díjat, illetve a FIPRESCI Nemzetközi Filmkritikusok Díját nyerte el szintén közönségtalálkozó keretében lesz Magyarországon először megtekinthető. Réz András a Lány a vonaton című film kapcsán tart majd filmklubot.

Élő közvetítés, nyereményjáték, programok a filmunnep.hu weboldalon

A Cinema City filmunnep.hu weboldalán minden program elérhető. Emellett a FilmÜnnep TV keretében több mint 50 beszélgetést és ugyanennyi filmelőzetest nézhetnek meg online és mobilról a mozirajongók. A műsorvezetők olyan magyar filmek alkotóival beszélgetnek, mint az Ernelláék Farkaséknál, a Martfűi rém vagy a jövő év elején mozikba kerülő a Kincsem és Vándorszínészek című filmek. Három nagy filmes univerzum is a témák között szerepel a FilmÜnnep TV-ben, így a Zsivány Egyes, a Legendás állatok és megfigyelésük valamint a Dr. Strange kapcsán látható majd beszélgetés A Star Wars és Marvel univerzumokról, valamint J. K. Rowling karaktervilágáról. A filmes szakemberek és színeszek mellett számos híresség is beszél majd mozis élményeiről.

A Cinema City FilmÜnnep előadásaira jegyvásárlás a pénztárakban, a www.cinemacity.hu oldalon vagy Simple applikáción keresztül lehetséges. Jegyfoglalásra nincs lehetőség.



ÖSSZEFOGLALÓ

Időpont: 2016. OKTÓBER 06., csütörtök és OKTÓBER 09., vasárnap között.

JEGYÁRAK:

minden 2D és IMAX ismeretterjesztő film: 750 Ft

digitális 3D és IMAX egész estés film:  950 Ft

‎VIP 2D: 3170 Ft

VIP 3D: 3450 Ft

(*A digitális 3D jegy ára nem tartalmazza a 3D-s szemüveg díját, amennyiben van szemüveged, hozd magaddal! Ennek hiányában a digitális 3D szemüveget 230, az IMAX szemüveget 290 forintért vásárolhatod meg a helyszínen.

**A feltüntetett jegyárakhoz 40 forint Cinema City adminisztrációs díj társul jegyenként.)

A Filmünnep vetítéseire csak jegyvásárlás lehetséges személyesen, a Cinema City weboldalán (**) vagy a Simple app segítségével!!! **

WEBOLDAL:

http://www.filmunnep.hu/

http://cinemacity.hu/




Képek/forrás: web

Szöveg: Cinema city sajtóközlemény


A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2016

™ and © 2016 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

2016. szeptember 26., hétfő

Snowden (2016) (Joseph Gordon-Levitt; Oliver Stone filmje) - vélemény, kritika

Először kétkedve fogadtam az egészet, mert a legutóbbi Stone film, mait láttam az a Tőzsdecápák 2. volt és finoman szólva nem nyerte el a tetszésem. De mivel a téma nagyon érdekel, mégis rászántam magam, hogy megnézzem 2004 és 2013 közötti történéseket feldolgozó filmet!


Oliver Stone ért a hangulat keltéshez. Ezúttal viszont jó alapanyaga volt hozzá - Edward Joseph Snowden. Lassan és fokozatosan adagolja feszültséget, mindvégig fenntartja az állandó szintet, amit néha közeli felvételekkel, vágással, zenével vagy a személyes életre, párkapcsolatra való fókuszálással próbál kiemelni. Ez utóbbi néha elhagyható lehetne, de az összképet nézve mégis jól mutat. Hiszen talán az egész célja a tényekhez való hűségen kívül a főszereplő humánusabbá tétele, megmutatva a törékeny oldalát, a gyenge pontját. Ezért is volt Joseph Gordon-Levitt jó választás a szerepre, mert valódi átéléssel keltette életre a karaktert. Akár csak az ő társát alakító Shailene Woodley (Lindsay Mills), aki már jártas romantikus és drámai szerepekben így most sem volt nehéz dolga.



 


A mellékszereplőkre sem lehet panasz, mert bár hosszabb-rövidebb ideig láthatóak de kiveszik a részüket és ügyesen pótolják azt a játékidőt, amíg nem konkrétan Snowden van kifejezetten a középpontban. Plusz pont, hogy a végén Snowden látható, a stáblistán pedig archív felvételek és személyes fotók is feltűnnek.

 


Összességében a volt CIA -és NSA alkalmazott életének legmeghatározóbb részén alapuló film tényleg jó, izgalmas film lett!

Képes bemutatni húsba vágó, félelmet keltő módon elénk tárva azt a nyers valóságot, hogy mi történt, és akár zajlik még napjainkban is. Azt a brutális realitást amiben napról napra élünk, akor is, ha nem vagyunk USA állampolgárok. Ugyan mi a garancia arra, hogy más ország ezt nem csinálja jelenleg is, ahogy tette a múltban az NSA-hez hasonlóan? Érdemes megnézni, és a filmrajongók, gyűjtők következő darabjává válhat.


A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2016.09.16. (September 16th, 2016)



A filmet ("Snowden" (2016)) Magyarországon a(z) Cinetel forgalmazza, a jogokat a(z) Cinetel valamint a(z) Endgame Entertainment, Vendian Entertainment, KrautPack Entertainment, Open Road Films, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!

This movie ("Snowden" (2016))  Hungarian distributor is Cinetel. The original rights of this movie is own by Cinetel and / or Endgame Entertainment, Vendian Entertainment, KrautPack Entertainment, Open Road Films and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!


A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2016

™ and © 2016 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!


Snowden, Snowden Movie, Snowden Film, Oliver Stone, Joseph Gordon-Levitt, Edward Snoden, Edward Joseph Snowden, Shailene Woodley, Rhys Ifans, Ben Schnetzer, Nicolas Cage, Melissa Leo, Tom Wilkinson, Zachary Quinto, Scott Eastwood, Keith Stanfield, Joely Richardson, Ben Chaplin, Timothy Olyphant


előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, filmklip, clip, official trailer, exclusive, exkluzív, így készült, kulisszák mögött, interjú, összeállítás, featurette, extra, behind the scenes, making of


életrajzi, dráma, igaz történet, igaz történet alapján, valós történet, titkos szolgálat, kém, kémkedés, hazaárulás, hazaáruló

drama, biography, true story, based on true story, CIA, NSA, National Security Agency, spy, traitor

mozi, film, movie

Cinema Moziklub, Cinetel, Open Road Films


FacebookHASHTags

#CinemaMoziklub #Snowden #SnowdenFilm #SnowdenMovie #OliverStone #JosephGordonLevitt #EdwardSnowden #EdwardJosephSnowden #ShaileneWoodley #RhysIfans

#MelissaLeo #TomWilkinson #ZacharyQuinto #NicolasCage #ScottEastwood #TimothyOlyphant #IgazTörténet #IgazTörténetAlapján #TitkosSzolgálat #kém

#kémkedés #életrajzi #drama #TrueStory #CIA #NSA #NationalSecurityAgency #spy #film #movie