2018. december 8., szombat

Robin Hood (2018) (Taron Egerton, Jamie Foxx) - vélemény, (kritika)

Nagyjából ennyit tudtam az egészről: a gazdagoktól lop, és a szegényeknek adja. Láttam (premier előtti vetítésen, ingyen) a Ridley Scott rendezte, Russel Crowe főszereplésével készült filmet, de elnyújtott, hosszú, unalmas lett, nem tetszett.

Mivel jó ideje nem nézek videó tartalmakat (előzetes, filmklip, stb.), így a mozivásznon szembesültem először, hogy lett tűzoltóból titkos ügynök, majd végül nemesből katona, aztán kegyvesztett hős. Természetesen nagy plusz volt az egész mellett, hogy Lord Robin Locksley karakterét Taron Egerton formálta meg, akiből később ”a csuklyás”, vagyis ”Robin Hood” lett. Viszont számomra Jamie Foxx sosem volt kedvencek között.



Az elején kapunk egy kis bevezetőt egy narrátor hangján keresztül, majd gyorsan kiderül, hogy a hadba vonulást még egy nemes sem úszhatja meg. A keresztes háborúból hazatérve pedig kezdetét veszi a java. Rob rájön, hogy minden a feje tetejére állt, sőt, rosszabb lett, olyannyira, hogy azt elképzelni sem tudja.




Igazából senkiben sem csalódtam, de mégis csak Robin Hood, vagyis Lord Robin Locksley (Taron Egerton) a kedvenc. Annak ellenére, hogy megvan minden történetnek a kiszámíthatósága, van bőven miért izgulni. Bár nyilvánvaló, hogy egy pozitív karakterről van szó, de sok más van mellette, aki kiszámíthatatlanabb, így a történettel együtt mindig tartogat újabb fordulatokat, meglepetéseket. Az viszont nem titok, hogy Rob személye kisebb-nagyobb döccenőkkel folyamatosan ível felfelé, vagy inkább lefelé.




A keresztes háborúkról és a korabeli Angliáról sem tudok sokat. De abban biztos vagyok, hogy napjaink világában, bármely országról, nemzetről, vallásról legyen szó, megállja a helyét a történet, a főbb szereplők személyisége, mint az adott területek vagy országok vezetői. Mindenkit érnek sorscsapások, veszteségek, tragédiák, sérülések. Egyeseket ez depresszióba húz le, másokat még elszántabbá tesz. Taron Egerton hűen alakítja a szerepét, aki képes minden bukás után felállni és előre tekintve nem csak a saját maga, hanem a nép, a közjó érdekében, önzetlenül cselekedni. Persze a férfiasság, a sárm, elengedhetetlen részei, hiszen meg kell kedveltetni őt, el kell adni a filmet. Viszont aki látta őt korábban, tudhatja, hogy nem igazán áll(hat) távol tőle ez a csibész, pimasz, jóképű személyiség.




Üde színfoltja a történetnek a néha feltűnő Friar Tuck (Tim Minchin), aki esetlen, egyszerű, kissé naiv személyiségével mindig jobb kedvre deríti a nézőt. Viszont nála fontosabb Little John (Jamie Foxx), akit a személyes bosszú, jóvátétel mellett az is motivál, hogy Robin Hood személyét segítse. Hiszen eleinte az ellentétes oldalon álltak, de egy idő után elkerülhetetlenül mondhatni barátokká váltak. Leginkább tőle vártam volna a viccek tömkelegét, de a humor szintje a történetben és Taron karakterének részéről is kevés volt. A film egészében inkább az akció, a látvány, és a figyelmet nagyon is fenntartó, fokozódó, lassan felépülő feszültség, disztópikus hanglat jellemezte (számomra). Szerintem pont ez az egyik fő oka, amiért (nagyon) jó lett az egész, hiszen Rob és John elbohóckodhatott volna, egymás ugratásával, de szerencsére nem így lett.




 Itt van még ”Mr. Grey”, vagyis Jamie Dornan (Will Scarlett). Talán benne voltam a leginkább bizonytalan, mert éreztem benne az erős kettősséget, hogy nem igazán tudja eldönteni ésszel vagy erővel szálljon szembe az elnyomó vezetéssel szemben. Persze elsősorban a nép jóléte számít neki, de az idővel változik. Ha viszont már a ”főgonosz” említésre került, kötelező megemlíteni, hogy Robin karakteréhez hasonlóan Nottingham bírája (Sheriff of Nottingham) (Ben Mendelsohn) másik nagyon erős személyiség. Mindkettőjükre igaz, hogy határozott, eltökélt, és a végsőkig képes küzdeni, hogy elérjék céljukat. Csak az nem mindegy, hogy közben kivel szövetkeznek. Míg egyikük az igazság és a közjó oldalán, másikuk politikus lévén a hazugság és manipuláció eszközeit használja sikerrel, amíg vége nem lesz a filmnek.



  


A végkifejlettel elégedett vagyok, bár azt mondom, ha korábban fejezik be, az utolsó pár perc nélkül, úgy is tökéletes akció dráma lenne. A folytatás létjogosultságáról pedig mindenki döntsön maga, miután elhagyta a mozitermet. (Nincs bónusz jelenet a stáblista alatt és végén sem.) Összességében mondhatni ütős, energikus, drámai akciófilm, enyhe humorral, disztópiával és reménnyel fűszerezve! Aki kedveli a főszereplőket, vagy csak olyan történetre vágyik, ami leköti a figyelmét, miközben napjainkban is megállja a helyét, az bátran nézze meg.

Nehéz megmondani, hogy melyik jeleneteket forgatták Magyarországon, Budapesten, a környékén, vagy konkrétan a Korda Studios területén, de a stáb járt Horvátországban is.












Robin Hood előzetes (16V)



English videos

Lionsgate (UK)



Robin Hood (2018 Movie) Official Trailer – Taron Egerton, Jamie Foxx, Jamie Dornan

A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 16 (sixteen)!

Magyar mozi premier (Hungarian release date): 2018.12.06. (December 06th, 2018)


A filmet ("Robin Hood" (2018)) Magyarországon a(z) Freeman Film forgalmazza. A jogokat a forgalmazó, valamint a(z) Lionsgate, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!

This movie ("Robin Hood" (2018)) Hungarian distributor is Freeman Film. The original rights of this movie is own by the distributor and / or Lionsgate, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!


A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2018

™ and © 2018 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

--------------------

Taron Egerton (Lord Robin Locksley / Robin Hood)
Jamie Foxx (Little John)
Ben Mendelsohn (Sheriff of Nottingham)
Eve Hewson (Marian)
Jamie Dornan (Will Scarlet)
Tim Minchin (Friar Tuck)
Paul Anderson (Guy of Gisbourne)
F. Murray Abraham (Cardinal)
Ian Peck (Arch Deacon)
Cornelius Booth (Lord Pembroke)

Robin Hood, Robin Hood Movie, Taron Egerton, Robin Locksley, Lord Robin Locksley, Jamie Foxx, Little John, Ben Mendelsohn, Eve Hewson, Jamie Dornan, Tim Minchin, Paul Anderson, F. Murray Abraham, Ian Peck

előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, filmklip, clip, official trailer, exclusive, exkluzív, így készült, kulisszák mögött, interjú, összeállítás, featurette, extra, behind the scenes, making of

vígjáték, Magyarországon forgatták

comedy, action movie, historical

mozi, film, movie

Cinema Moziklub,

#CinemaMoziklub #moziznijo #RobinHood #RobinHoodMovie #RobinHoodTheMovie #TaronEgerton #RobinLocksley #LordRobinLocksley #RobinLoxley #JamieFoxx

#LittleJohn #BenMendelsohn #EveHewson #JamieDornan #TimMinchin #PaulAnderson #FMurrayAbraham, #IanPeck #film #movie

#FreemanFilm #Budapest #Magyarország #BudapestForgatták #MagyarországForgatták #látnikell #badass #BadassMoióvie #TaronEgertonMovie #JamieFoxxMovie