2017. április 29., szombat

A kör (The Circle) (Emma Watson, Tom Hanks) - vélemény, (kritika)

Minden hasonló témájú filmnél ugyanazok a gondolatok merülhetnek fel, ez most sincs másként. Bár jelenleg adaptációról van szó. A könyvet Dave Eggers írta, amiből ő maga és a film rendezője, James Ponsoldt írtak forgatókönyvet. Az írott művet nem olvastam, még, talán majd egyszer, így összehasonlítási alapom sajnos nincs, de örömmel várom az ilyen véleményeket.


A film felvonultat mindenféle megoldást, amivel elkápráztathatnak minket és persze a főszereplőt, aki nem más, mint a Harry Potter filmekből ismert „Hermione” megformálója, Emma Watson (Mae Holland). Az ő ellenpólusa a „The Circle (A kör)” három alapítója közül az egyik, a cég vezetője/igazgatója (CEO), Eamon Bailey, akit a mindig zseniális Tom Hanks kelt életre.

Láthatjuk még a pénzügyi vezető (Tom Stenton, CFO) Patton Oswalt személyét. De feltűnik a Star Wars 7-ből megismert John Boyega (Ty Lafitte) is. Jelentősebb szereplő még Karen Gillian (Annie), illetve Ellar Coltrane (Mercer), akik Emma Watson (Mae) legjobb barátját és barátnőjét alakítják. Valamint természetesen Bill Paxton, főhősnőnk súlyosan beteg édesapja.



Számomra Ty (John Boyega) a karakteréhez képest kicsit keveset szerepel. Tudom, könyvről van szó, nagy változtatásokat nem lehet eszközölni, de én sokkal nagyobb teret adtam volna a számára, hiszen a lehetőségei nagyon is adottak. Ennek ellenére majdnem egy gyakornok szintjével egyenlő a jelenléte. (Azok miatt, akik még nem látták a filmet, maradjon a személye homályban.)

Kicsit úgy éreztem, hogy legalább annyira hibás az egyes események és az „összhatás” tekintetében is, mint az, aki sokkal aktívabb. Ugye van két fajta negatív attitűd: az egyik, amikor tudjuk, hogy rosszat teszünk, a másik, hogy látjuk, tudjuk ezt bárki kapcsán, de nem akadályozzuk meg. Nos, ő az utóbbi és karakterének ismeretében ez óriási hiba a részéről. Sajnos nem nyeri el méltó „jutalmát”, mint a másik két személy. (A film végét látván ez érthetőbb lesz.)



Szóval, lényegében van három főszereplőnk, Mae, Bailey és Stanton, de ezek közül is a fő plakáton megjelenő Emma Watson, illetve Tom Hanks karakterei erősebbek. Azt sajnálom, hogy nem Szabó Luca kölcsönzi a hangját Hermiónénak, de legalább Kőszegi Ákos nem lett mellőzve.

Tehát, mint minden az életben, először szép és jó, sőt, álom szerű, de csak addig, amíg a sűrűjébe nem csöppenünk, problémákkal, ellenvéleményekkel nem találkozunk. Bailey remek vezetőnek mondható, annak ellenére, hogy a kezdetekkor még nem igazán kerül kontaktusba Mae-vel, de a későbbiekben szinte „személyes mentor” szintig fejlődik kapcsolatuk.


Emma Watson karaktere remekül bekajálja ezt az egész világot, sőt teljesen a részévé válik, annyira elvakult lesz, hogy szinte büszkék Lehetünk Tom Hanks játékára, aki briliáns alakításával örvendeztet meg minket. Amúgy is vezető egyéniség, anélkül, hogy bármit tenne érezhető az erőteljes jelenléte. Rendkívül finoman, mondhatni „hátulról” közelíti meg a célszemélyt és hetek, hónapok kitartó munkájával rabul ejti.


Az, hogy ez a kapcsolat olyan szintet ér el, ami már túlmegy minden határon nem meglepő, és az sem, hogy ebből Mae Holland semmit nem vesz észre. Mondhatni „elvakult fanatizmus” szintjén létezik, és „A kör (The Circle)” alapító atyáit megszégyenítő ötletekkel áll elő, aminek persze (majdnem) mindenki örül. Ezzel együtt lassan, de hatásosan épül fel a feszültség és szorul össze a gyomrunk a fináléig.


Hasonlítható ez az egész egy szektához vagy bármely kormányzati rendszerhez. Az igazság talán valahol a kettő között van. Csak a különbség annyi, hogy itt a pénz és hatalom, ami nehezen elkülöníthető egymástól, az magán kézben van, nem pedig „választott vezetőink” (politikusok) markában összpontosul – Kicsit olyan, mint ha ez az egész a „Csodaország” vagy „Mátrix” lenne, Emma Watson a nyúl üregébe érkezve Neo (Keanu Reeves) helyébe kerül. Csak kicsit másként, mondhatni „fordítva”, mert totálisan magába szippantja az egész, és képtelen szabadulni belőle, de mondjuk nem is akar és ez a baj.


Első látásra, hallásra, tapasztalatra nem is tűnik vészesnek, hiszen manapság „mindent megosztunk” az interneten, a kezünkben, zsebünkben elfér az „életünk”, legalábbis a világ nem áll ettől messze, hogy egy „felhasználói fiók (account)” elég legyen ahhoz, hogy az élet minden területén azonosíthatóak legyünk. Egyúttal az „irányítók” (és a világon bárki) számára teljes mértékben átláthatóak! A mindenkiről, mindent, mindig, mindenhol tudni, megosztani, birtokolni elve nem feltétlenül hangzik annyira jónak, mint mondjuk, ha azt hangoztatnák, hogy a „tudás megosztása” jó dolog.



Mértékletesség tartása lenne szükséges. De sajnos az, aki a „rendszer” része, legyen szó vallásról, politikáról, munkahelyről, vagy akármilyen eszmeiségről, témáról, nem látja annak veszélyeit. Hiába tapasztalja meg bárki az adott „dolog” akármelyik oldalát, képtelen az orránál tovább tekinteni.


Tehát, a kívülállók, és a kételkedő „egyének” és „vezetők” egyaránt felelősek azokért, akik a rendszer részei. Legyen szó arról, hogy tudatosan vagy tudattalanul cselekszenek saját maguk, rokonaik, barátaik, családtagjaik, esetleg a társadalom hasznára vagy kárára (is), ha folytatják tevékenységüket.


Mindaddig minden tettet megmagyaráznak neki, elhitetik vele, hogy titkolózni rossz, ami jó volt a „kívülállók” szerint, az valójában „csúnya dolog” és ellentétes módon kellene cselekedni. Lehet ez így leírva nem hangzik túl komolynak, sőt, eléggé általánosnak mondható, de amíg rendkívül határozott, mély, személyes és negatív tapasztalat nem éri az adott egyént, addig vak marad. Ez történik a (könyvben és) filmben (is), elindítva egy lassú, de talán mindenkire hatással lévő változást.


 Nem mondom, hogy eget rengetően mellbevágó és letaglózó filmről (vagyis történetről) van szó. Azonban remélem, elég lesz ahhoz, hogy a „napjaink generációja”, az „internet nemzedéke” kapjon egy jókora nagy pofont, gyomrost és padlót fogjon, hogy aztán a film megtekintése után ne osszanak meg mindent magukról a neten, mert sosem lehet tudni mi fog történni, ki látja és mit tesz az adott tartalommal, a mi kárunkra.

A stáblista elején pedig kellemes meglepetés és jó lezárása a filmnek „Jónsi - Simple Gifts” („egyszerű ajándékok”) c. száma. Legalább ezt várjátok meg, utána pedig tessék megosztani ezt a cikket (is). Lentebb megtalálható a magyar szinkronos előzetes, valamint további linkek, többek között a filmzenét is elérhetitek.

The Circle - A kör (12) - hivatalos magyar szinkronos előzetes





The Circle (Original Motion Picture Soundtrack) (Danny Elfman)








 A film (és hozzá kapcsolódó anyagok) megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Hungarian "age classification" of this film is not recommended age under 12 (twelve)!

Magyar mozi premier (Hungarian theatrical release date): 2017.04.20. (April 20th, 2017)



A filmet ("The Circle (A kör)" (2017)) Magyarországon a(z) Big Bang Media forgalmazza, a jogokat a(z) Big Bang Media, valamint a(z) Imagenation Abu Dhabi FZ, Route One Entertainment, STX Entertainment, illetve esetlegesen más jogtulajdonos képviseli, gyakorolja! A tartalom engedély nélküli felhasználása tiltott!

This movie ("The Circle (A kör)" (2017)) Hungarian distributor is Big Bang Media. The original rights of this movie is own by Big Bang Media and / or Imagenation Abu Dhabi FZ, Route One Entertainment, STX Entertainment, and / or other companies which one(s) connects, relates to this movie! Not allowed to use this content without permission!


A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2008-2017

™ and © 2008–2017 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!


----------------------------------------


A kör, The Circle, The Circle Movie, Emma Watson, Tom Hanks, John Boyega, Ellar Coltrane, Glenne Headly, Bill Paxton, Patton Oswalt, Nate Corddry, Karen Gillian,



előzetes, szinkronos, szinkronos előzetes, magyar szinkronos előzetes, filmklip, clip, official trailer, exclusive, exkluzív, így készült, kulisszák mögött, interjú, összeállítás, featurette, extra, behind the scenes, making of



dráma, közösségi háló, közösségi oldal, közösségi média, kapcsolat, megfigyelés, illegális, posztold a hazugságaid

thriller, social network, social media, connection, survillance, illegal


mozi, film, movie


Cinema Moziklub,


#CinemaMoziklub #AKör #TheCircle #TheCircleMovie #EmmaWatson #TomHanks #JohnBoyega #EllarColtrane #GlenneHeadly #BillPaxton

#PattonOswalt #NateCorddry #KarenGillian #drama #thriller #SocialMedia #SocialNetwork #connection #knowledge #KnowingEverything

#survillance #WeAreTheCircle #illegal #movie #film #mozi #KözösségiHáló #KözösségiOldal #KözösségiMédia #PosztoldAHazugságaid